6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Hege élete legjobb eredménye

Hegedűs László az ötödik helyen jutott döntőbe az olaszországi Alpagoban zajló Mountain Bike és Triál Európa-bajnokságon a 26″-os kategóriában, majd élete legjobb eredményét hozva 4. helyen végzett a július 5-ei döntőn.

Lapunknak Hege nyilatkozott: “A 2015-ös szezon MTB és Triál Európa Bajnokságát Olaszország rendezte meg Alpago-ban.  Erre az évre a legtöbb változtatást a triál szakág hozta, tehát minden versenyző egy új szabályrendszerben indult, aminek köszönhetően még nehezebbé és kiélezettebbé váltak a versenyek. Őszintén szólva a verseny előtt egy héttel még a 10. hellyel is kiegyeztem volna, hiszen a júniusi hónapunkat végig fellépésekkel töltöttük, majd egy kézműtét miatt körülbelül 2 hétig nem állhattam bringára.  Az EB előtt 6 nappal kezdtem újra a triál gépemmel edzeni, ami elég volt arra, hogy kicsit visszarázódjak.Miután megérkeztünk a helyszínre két alkalommal edzettem, ami a magaslati levegő, magas hőmérséklet és páratartalom miatt nagyon kimerítőek volt. A második edzésem utáni nap pedig következett a nagy megmérettetés. A pályák nagyon veszélyesek voltak, tele kockázatos szituációkkal, amelyek tökéletes taktikázást és koncentrációt igényelnek. Mondhatni ezeken dől el egy verseny. Folyamatosan figyelni kell az ellenfelek pontszámát és ez alapján kell eldöntened, hogy bevállalsz egy adott ugrást, aminek maximális hibapont is lehet a vége.Végezetül néhány buta hibától eltekintve sikerült az 5. helyen továbbjutnom a 6 fős fináléba, ami óriási meglepetésként ért. Innentől kezdődően már nem volt veszítenivalóm, a döntő futamra, mint ajándékra tekintettem.

A selejtező utáni nap már kezdődött is a végső megmérettetés, ami a pályák átépítésével járt együtt. Ezekre a futamokra még nehezebb pályákat kreálnak a szervezők. A döntő első körében a negyedik helyen fordultam, majd egy nagyszerűen teljesített második kör után sikerült megtartanom ezt a pozíciót. Ez az eredmény számomra álomszerűnek számít és nagyon a várakozáson felül teljesítettem. Köszönöm a segítséget a szüleimnek és a tesómnak, akikkel szuper csapatot alkotunk, valamint a Bringasportnak a támogatást.

Ez volt eddig életem legjobb Európa Bajnoksága, legyőzve a németés a spanyol bajnokot is, aki az új szabályrendszer világbajnoka lett két héttel ezelőtt.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...