25.4 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Mozgalmas nyár- Rendőrségi Összefoglaló

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya folytat nyomozást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. július 19-én reggelre virradóra levágta a lakatot a ceglédi vasútállomás egyik épületén és onnan több kéziszerszámot, aggregátort, számítógép monitort tulajdonított el.


A Bűnügyi osztály folytat nyomozást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2015. július 20-án 6 óra és 15 óra közötti időben kivágta a szúnyoghálót egy a ceglédi lakás ablakán és a lakásból tabletet tulajdonított el.


M. Hunor 19 éves ceglédi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2015 július 25-én 3 óra körüli időben a ceglédi Kossuth Ferenc utcában a lépcsőn ülő 21 éves sértettet gázspray-vel arcon fújta, majd megrúgta. A sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett az elsődleges adatok szerint.  


A 21 éves B. Levente Tibor ellen garázdaság miatt folyik eljárás a Vizsgálati Osztályon, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint 2015 július 25-én 3 óra körüli időben az egyik szórakozóhelyen a pultnál szidalmazni kezdte az egyik ott tartózkodó vendéget. Később a szórakozóhelyről távozó vendég után ment és a kijárat előtt ismét szidalmazta, majd a lépcsőház falához tolta és másik kézzel egy alkalommal tenyérrel arcon ütötte. A sértett a bántalmazás következtében sérülést nem szenvedett.


A. Gábor 74 éves jászkarajenői lakos ellen indult eljárás szeméremsértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A. Gábor 2015. július 20-án a reggeli órákban – a rendelkezésre álló adatok szerint – a szomszédjának portáját elválasztó drótkerítés mellé állt, ahol nemi szervét elővette és a sértett felé mutogatta, közben obszcén kifejezésekkel illette. A sértett elmondása szerint ezt megelőzően már több alkalommal is mutogatta felé nemi szervét a gyanúsított.


K. Ferenc 31 éves érdi lakos ellen indult eljárás önbíráskodás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 31 éves férfi 2015 februárjától kezdődően telefonon és személyesen is több alkalommal megfenyegette a sértettet abból a célból, hogy adja át számára azt a pénzt, amely az örökségéből származott. K. Ferenc 2015. július 25-én 12 óra 30 perc körüli időben megjelent a nő csemői munkahelyén, ahol azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem ad át neki 50 ezer forintot, akkor megveri, illetve a családi házát felgyújtja. A nő egyik munkatársa a sértett védelmére kelt és értesítette a rendőrséget. A ceglédi rendőrök a 31 éves férfit a helyszínen elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. július 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.


Közlekedés

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2015. június 20. és 2015. július 26. közötti időszakban 3 személyi sérüléssel járó és 5 anyagi kárral végződő közlekedési baleset történt.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a kerékpárosokra fokozottan ügyeljenek, mivel az elmúlt időszakban, több balesetben sem biztosítottak részükre elsőbbséget, melynek következtében összeütköztek és a kerékpáros megsérült.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...