24.6 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Velkey Ádám 4 aranyat szerzett

Négy aranyéremet szerzett Velkey Ádám az Angliában zajló szervátültetett sportolók részére szervezett British Transplant Games világversenyen. A Newcastle atlétikapályán a 24 éves sportoló először súlylökésben győzedelmeskedett, majd bekerült a 100 méteres síkfutás döntőjébe is, ahol szintén aranyérmet nyert. Mint a magyar sportolókat menedzselő Trappancs Team beszámolója írja, ezután “elszaladt a kislabdadobásra, ahol aranyérmet nyert, majd levezetésnek elhozta a gerelyhajítás aranyérmét is. Négy aranyérem – az összes mai egyéni számában a dobogó legfelső fokára állhatott.”
 
A British Transplant Games 1978 óta kerül megrendezésre, de magyar szervátültetett csapat még soha nem vett részt rajta – eddig. 12 fős a magyar csapat: tíz versenyzőből, egy csapatomből és egy team menedzserből áll. A 10 sportoló között 5 májtranszplantált gyermek és fiatal van, 3 vesetranszplantált, 1 csontvelőtranszplantált és 1 úszó gyermek vese- és májtranszplantált. Hatan úsznak, hárman atletizálnak (futnak) és a csontvelőtranszplantált fiatalember asztaliteniszezik. A szervátültetett gyermekek és fiatalok csapatának tagjai között van Magyarország két legfiatalabb szervátültetett sportolója, Sípos Tímea, 9 éves pécsi úszó, aki 8 éve májátültetett  és Domonkos Ádám, aki 11 éve májtranszplantált és az úszóverseny napján, (08.01-én) ünnepli a 12. születésnapját. Az asztalitenisz versenyre július 31-én, az úszóversenyre augusztus 1-én, míg az atlétikaverseny küzdelmeire, augusztus 2-án került sor. A versenyen összesen 900 szervátültetett sportoló vesz részt többek közt Norvégiából, Írországból, Ausztráliából, Amerikából, Angliából és idén először Magyarországról.

 
2015-ben az év ceglédi sportolói közé választott Velkey Ádám miután hazatér sem dőlhet hátra, hisz – lapunk információi szerint – néhány hét múlva indul az Argentínai Világbajnokságra.
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...