26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Perceken belül elfogták a betörőt

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya D. Zsolt 29 éves román állampolgárságú férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. augusztus 4-én 2 óra 30 perc körüli időben az egyik nagykőrösi főút mentén elhelyezett, zöldséget és gyümölcsöt árusító fa pavilont feltörte és bentről készpénzt tulajdonított el. D. Zsolt ezt követően elmenekült a helyszínről.

A bűncselekményről egy állampolgár tett bejelentést, melyet követően a Nagykőrösi Rendőrkapitányság járőrei azonnal megjelentek a helyszínen és megkezdték az adatgyűjtést. A rendőrök a környék átvizsgálása során a betörés elkövetésétől számított néhány percen belül megtalálták és elfogták a 29 éves férfit. A nyomozók D. Zsoltot – az előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki, mely során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tőle az eltulajdonított készpénzt hiánytalanul lefoglalták a rendőrök.
A gyanúsított ellen a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...