13.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Ceglédiek az kadet EB-n

Augusztus 04-09. között rendezték a kadet Európa-bajnokságot Szabadkán, ahol a Ceglédi VSE TS Integral három versenyzője is szőnyegre lépett, a kötöttfogású válogatott egyik vezetője pedig Pap Ferenc ceglédi edző volt.
A versenyt a szabadfogásúak kezdték, ahol a második napon a 100 kg-ban a ceglédi Medgyes Tibor képviselte Magyarországot. Tibi az első fordulóban bolgár versenyzővel kezdett akitől egy nagyon szoros mérkőzésen 2:1-re kikapott. Sajnos a bolgár versenyző nem jutott a döntőbe, így Tibi a versenyt nem folytathatta és végül a 13. helyen végzett. 
A kötöttfogásúak szombaton és vasárnap mérték össze az erejüket és mind a két napra jutott egy-egy ceglédi versenyző. Szombaton az 50 kg-ban Török Tamás első ellenfele egy francia versenyző volt akit 9:1-re technikai tussal győzött le. A következő fordulóban bolgár versenyző következett akitől 6:0-ra kikapott. Mivel a bolgár versenyző a döntőbe verekedte magát, így Tamás a vigaszágon folytathatta. Itt először egy lengyel versenyzővel került szembe akit 9:0-ra technikai tussal tudott legyőzni ami azt jelentette, hogy az esti programban a bronzéremért birkózhatott. Az éremért egy török versenyzővel kellett megküzdenie. Sajnos Tamás a török birkózótól 4:3-ra egy ponttal kikapott és így végül az Európa-bajnoki 5. helyen végzett az 50 kg-ban.

Vasárnapra is jutott egy ceglédi versenyző Kecskeméti Ferenc, aki az 54 kg-ban próbált minél jobb eredményt elérni. Feri is jól kezdett, az első fordulóban egy francia birkózót vert technikai tussal 8:0 arányban. A következő fordulóban olasz ellenfelétől 6:1-re pontozással kikapott és mivel a az olasz az elődöntőben kikapott az orosz versenyzőtől így Ferinek is befejeződött az Európa -bajnokság. Feri a 9. helyen végzett.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...