16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Párakapu a Városházánál

A nagy melegben évről-évre már megszokhattuk, hogy az Önkormányzat ivóvízzel kínálja meg a belvárosban közlekedőket a Bácsvíz által biztosított lajtos kocsiból. Mostantól azonban további újdonsággal kedveskedik a hivatal, ugyanis a városháza előtt elhaladókat egy párakapu frissíti fel a forróságban.

– Nagyon kellemesen lehűti az embert, de természetesen nem kötelező alatta átmenni. Úgy helyeztük el  a Városháza épülete mellett, hogy van a járdán hely a kikerülésére.  – mondta el a helyszínen Dr. Diósgyőri Gitta jegyző. – A hőségriasztás egyelőre vasárnap éjfélig tart. Munkanapokon – a hivatal nyitva tartása alatt – mindenképpen lesz vízosztás és párakapu. Utána pedig meglátjuk, ha továbbra is marad a forróság, akkor továbbra is friss víz és felfrissítő pára várja az erre járókat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban is folytatódik az országos kánikula. A napi középhőmérséklet szinte mindenütt 25 fok felett, sokfelé 27-29 fok körül alakul. Ezért az országos tisztifőorvos, figyelembe véve az Országos Közegészségügyi Központ ajánlását a korábban kiadott harmadfokú hőségriadót  augusztus 16., vasárnap 24.00 óráig meghosszabbította. Cegléden friss víz és párakapu is várja a felfrissülni  vágyókat a Városhazánál.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...