19.3 C
Cegléd
2026. április 28. kedd
spot_img

Megölte élettársát a kamasz Cegléden

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. augusztus 7-én 18 óra 33 perckor az Országos Mentőszolgálattól érkezett bejelentés, miszerint egy ceglédi ingatlanban szúrt sérüléssel láttak el egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszínre érkező orvos elsődleges véleménye alapján a 25 éves sértett halálát idegenkezűség okozta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást akkor még ismeretlen tettes ellen. A nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést, a helyszíni- és halottszemlét, valamint a tanúk kihallgatását. A végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a rendőrök 2015. augusztus 12-én a délutáni órákban gyanúsítottként hallgatták ki a sértett 16 éves élettársát, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 7-én 18 óra körüli időben előzetes szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta a 25 éves férfit, aki ennek következtében elhunyt. A fiatalkorú lány elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették, az illetékes bíróság 2015. augusztus 14-én elrendelte az előzetes letartóztatását. Ellene a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...