11.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Elhunyt Laborcz Tibor

Rövid betegség után, 77 éves korában elhunyt Laborcz Tibor a CVSE egykori labdarúgója.  Hamvait augusztus 14-én helyezték el a Ceglédi Református öregtemetőben.

A Ceglédi Építőkben kezdte labdarúgó pályafutását.  Egyesülete elsősorban nevelő tevékenységet folytatott, a Pest megyei I. osztályban szerepelt éveken keresztül. Az első csapaton kívül második csapatot és ifjúsági csapatot is nevezett az alsóbb fokú bajnokságokban.  Ifjúsági csapatuk megyei bajnokságot is nyert !

Laborcz Tibor 1963 nyarán igazolt a CVSE-be. Klasszikus értelemben véve a fedezet posztján szerepelt, a legtöbbször Oláh Józseffel és Csontos Sándorral. Ekkor az  NB III-ban szerepelt a Vasutas, stabil tagja volt a  csapatnak.

1965-ben bajnokok lettek és ezzel újra NB II-es csapata lett a városnak. Laborcz Tibor  1966-tól folyamatosan játszott a formálódó csapatban, az NB II-ben már ritkábban szerepelt, akkor is  a csatársorban.  Az aktív  játékos pályafutását követően edzőként tevékenykedett az egyesületi utánpótlás-nevelési területén.

A Közúti Gépjavitó Vállaltnál és a MÁV Vontatási Főnökségénél dolgozott, az utóbbitól vonult nyugdíjba.

1969-ben a CVSE öregfiúk – Színész válogatott meccsen a ceglédi együttest erősítette.

A Laborcz családban apáról fiúra szállt a labdarúgás szeretette. Édesapja Laborcz Tibor (1912-1991) a Szolnoki MÁV NB I-es  csapatát erősítette 1936-45 között. A felszabadulás után rövid ideig a CVSE-ben is játszott, majd edzőként tevékenykedett, többek között Cegléden is.

A most elhunyt Laborcz Tibor két fiatalabb fiú testvére is igazolt labdarúgók voltak, sajnos már ők is meghaltak.

Felesége Vida Erzsébet a Ceglédi Építők  női tornász csapatának tagja volt az 1960-as években. Leány gyermekükkel és annak családjával  együtt pótolhatatlan veszteség érte szűkebb közösségüket.

A CVSE elnöksége és labdarúgó szakosztálya vezetősége búcsőzik a kiváló embertől, a sporttárstól.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...