18.7 C
Cegléd
2024. október 11. péntek
spot_img

Újságírót zaklattak a vasútőrök

Az újságírót vegzálták munkája végzése közben a vasútőrök augusztus 25-én este a ceglédi vasútállomáson…

– Egy adományátadást mentem fényképezni a vasútállomásra, ahol a Migration Aid civil szervezet helyi képviselőjével, Kómár-Külüs Ágnessel és a Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével, Farkas Mártával találkoztam. – mondta el Krizsán Ervin, a Ceglédi Panoráma főszerkesztője. – Miközben a civil önkénteseket munkájuk közben „Press” feliratú megkülönböztető mellényben fotóztam, szorosan elém állt egy csaknem két méter magas vasútőr azzal, hogy mondjam el neki, mit fényképeztem. Hátráltam a fenyegető, tolakodó vasútőrtől és nem vettem észre, hogy szorosan mögöttem is áll egy hasonló testi adottságokkal rendelkező, megkülönböztető öltözetet nem viselő sötét pólós férfi. Az, amint nekiütköztem háttal, máris fenyegetni kezdett: “Mi van, megütsz?” Erre csak annyit mondtam nekik, hogy ha bármi gondjuk van azzal, hogy én itt dolgozom, akkor hívjanak ki rendőrt.

Ekkor az újságíró-főszerkesztő a két hölggyel együtt kiment a vasútállomás előtti parkolóba, hogy munkájukat – az adományok átadásának dokumentálását, a nyilvánosság tájékoztatását – el tudják végezni. Egy “Máltai Szeretetszolgálat” feliratú matricázott autó mellett végezték az átadást, de a két vasútőr továbbra is követte őket, és fotózták a sajtótájékoztatót mobiltelefonjaikkal.

– A szolgálatvezetővel készített interjú után megelégeltem a pimaszságot, úgy döntöttem megírom a történteket. Egy akkor érkező civil ruhás munkatársuk – azt feltételezve, hogy lefényképeztem – el akarta venni tőlem a fényképezőgépemet, majd miután az autómhoz mentem, követtek, az autómat is fényképezték. Ezután kihívtam a rendőröket, kérve, segítsenek, mert a tudósítást el szeretném készíteni.

A rendőrök rövid idő múlva a helyszínre érkeztek és tájékoztatták a vasútőröket, nincs joguk akadályozni, hogy közterületen fényképezzünk. A törvény a kép felhasználását, nyilvánosságra hozatalát korlátozza, köti engedélyhez. – mondta el a főszerkesztő. Dühösen hozzátette: – Az eset felveti a kérdést, tulajdonképpen mi is a vasútőrök feladata? Az, hogy civileket, önkénteseket és újságírókat provokáljanak vagy éppen akadályozzanak meg munkájuk végzésében?! Azért kapják a fizetésüket, hogy önkényesen fitogtassák a „hatalmukat”?!

A MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. honlapján az olvasható, hogy a vasútőr feladata „a tulajdonos MÁV Zrt. által meghatározott vagyontárgyak, ingatlanok, pályaudvarok, pályaszakaszok fegyveres biztonsági őrökkel, valamint vagyonőrökkel történő őrzése, védelme”, tehát a nyugalom, a rend biztosítása. “A MÁV LV Kft. munkatársai a szakmai feladatok ellátását meghatározó jogszabályokban és a MÁV Zrt. által kiadott speciális vasúti szabályozókban foglalt képzettséggel és engedélyekkel rendelkeznek. A cég feladatai ellátása érdekében alvállalkozó és egyéni vállalkozó közreműködését is igénybe veszi, de ebben az esetben is a Társaság munkatársai végzik a feladat irányítását a speciális vasúti szakmai feltételeknek megfelelően. Az alvállalkozók kiválasztása során csak olyan személyt (szervezetet) foglalkoztatunk, aki megfelel a személy- és vagyonvédelmi tevékenység végzésének szabályairól szóló törvényben előirt feltételeknek.”

– Kértem a vasútőröket, hívják oda felettesüket, de az idősebb kijelentette, nem tudja ki az. A kidobófiúként fellépő őrök nem mutatkoztak be, magukat nem igazolták, egyikükön megkülönböztető jelzés sem volt. – számolt be Krizsán Ervin főszerkesztő, így azt nem tudhatjuk meg, hogy igazából ezek a vasútőrök az alvállalkozó alkalmazottai voltak-e.

Lapunk megkeresi a vasúttársaság cégének illetékesét az ügyben, akit arról is megkérdezünk, hogyan ellenőrzik – akár alvállalkozók foglalkoztatása esetén is – a vasútőrök tevékenységét, milyen képzésben vesznek részt munkába állásuk előtt és tájékoztatják-e őket – hasonló túlkapások megelőzésére – mi a feladatuk és mihez nincs joguk? Ki vonható felelősségre, ha visszaélnek jogaikkal?

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...