9.6 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Cegléden is nő a feszültség

Ma délután ismét rendőrök lepték el a ceglédi vasútállomást. Úgy tűnik, fokozott jelenlétük a helyszínen állandósul. Az egyenruhások és a menekültek között kisebb konfliktus is kialakult, ugyanis az elégedetlenkedő menekültek a fővárosba szerettek volna eljutni.

A hvg.hu is hírt adott a ma történt esetről: „a rendőrség óriási túlbiztosítással pakolt fel pár menedékkérőt a debreceni vonatra, akik inkább Budapestre akartak eljutni.”

Munkatársunk a helyszínen beszélgetett a szemtanúkkal. B. Viktor, Migration Aid önkéntesének beszámolója szerint indokolatlanul nagy számú, 60-70 rendőr „fékezte meg” az elégedetlenkedő ötven menekültet, akik csupán annak adtak hangot, hogy a fővárosba szeretnének eljutni. A migránsok végül felszálltak a debreceni vonatra.

A hvg. így fogalmaz: „immáron Cegléden is feszültség van. A menedékkérők itt szállhatnak át, ha Szegedről Debrecenbe mennek, ám ma egy 50 fős csoport nem akart felszállni a vonatra, hanem Budapestre akartak eljutni – állítólag sokan még mindig a hétfői történések megismétlődését remélik, vagyis azt, hogy felszállhatnak a vonatokra, és eljuthatnak Németországba. A tömeg békés volt, ám rengeteg rendőr vette őket körül – szemtanúk szerint minden menedékkérőre jutott egy belőlük. A rendfenntartók lökdösni kezdték a menedékkérőket, akik nem értették, miért van erre szükség, hisz csak békésen álldogáltak. Végül felpakolták őket a debreceni vonat utolsó kocsijára, és folytatták útjukat. Kérdés, milyen állapotban és hangulatban érkeznek meg Debrecenbe, ahol a nol.hu értesülései szerint már nem dolgoznak a MÁV és a hatóságok lekezelő bánásmódja miatt levonuló civilek a pályaudvaron.”

A menedékkérőkkel egyre kétségbeesettebben sakkozik a magyar menekültügy: a ceglédiek azt az értesülést kapták, hogy óránként érkeznek majd hozzájuk csoportok az eddigi napi 2-3 eset helyett.

Fotó: Krizsán Ervin

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...