42.2 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Ma kezdődik a Las Vegas-i VB

 
66 kg (46 induló). Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE). A súlycsoport teljes sorsolása!
Szöcsinek a 21. legkisebb szám kihúzásával selejteznie kell a súlycsoportban, így már az első körben szőnyegre lép a vb-bronzérmes litván Edgaras Venckaitis ellen.  Szöcsiék legutóbb világversenyen 2010-ben csaptak össze, a bakui Európa-bajnokságon, akkor magyar győzelem született, ami ha megismétlődik, Tomi tovább jut. A tizenhat közé jutásért a fehérorosz olimpiai bronzérmes Sziamjonov vagy a svéd Harutyunyan következhet, majd a harmadik körben az örmény, hondurasi, görög, indiai négyesből minden bizonnyal az Európa-játékok ezüstérmese, Harutjunjan Migran, korábban orosz színekben versenyző örmény birkózó érkezhet, akit Szöcsi a tavalyi világbajnokságon nagy csatában győzött le. A folytatásban már a négy közé jutás lehet a tét, ahol az ukrán, észak-koreai, szlovák, iráni, üzbég, török, grúz és kolumbiai csoportból érkezhet valaki ellenfélül. Érdekesség, hogy az irániak nem az olimpiai és világbajnok Noruzit indították, hanem a mindössze 23 éves Medi Zejdvand öltheti magára Irán válogatott mezét, aki a 2013-as Ázsia-bajnokságon ezüstérmes volt. Szöcsi ágára kerültek azért még nagy nevek, de szerencsére velük már csak a döntőbe jutásnál találkozhat. Ide sorsolt többek között a dél-koreai világbajnok Riu, az Európa-játékok győztes orosz Szurkov, a világ- és Európa-bajnok azeri Alijev, valamint az Ej-bronzérmes horvát Etlinger is.

 
Lőrincz első mérkőzése:
1/32 közé jutásért:
66 kg (48 induló): Lőrincz Tamás – Edgaras Venckaitis (litván)
 

A Las Vegas-i világbajnokság helyosztó mérkőzéseit élőben nézhetjük az új televíziós csatornán, az M4 Sporton! A mai napon három sztárbirkózónk lép szőnyegre a vb-rajtján, így reméljük, hogy a magyar idő szerint 4 óra 30 perctől kezdődő bronz- és döntő mérkőzésen mindhárman ott lesznek!

Az M4 Sport adásai: 16 órától: Birkózó vb-előtt, Németh Szilárddal, Kocsis Ferenccel, Módos Péterrel; 3 óra 15 perctől: Birkózó vb-helyosztó mérkőzések ÉLŐBEN, Mohay Bence és Módos Péter szakkomentátor. Ezenkívül mindennap összefoglalót láthattok az előző napról, amire 19 óra 45 perctől, 22 óra 15 percig kerül sor!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...