17.6 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Plusz idő a jövő alkotóinak

– Térjünk vissza a múlthoz! A Hodossy-féle üzletben szép csokrokat kötöttél pár éve nekem is. Hogyan kerültél a tanári pályára?

– 1990-ben végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz –rajz szakán, és a Várkonyiban kezdtem friss diplomásként. Elkezdtünk építkezni, majd születtek a gyerekek, Bálint (22 éves), Viktor (20 éves) és Diana (14 éves). Mindig is szükség volt kereset kiegészítésre és ezt én a virágüzletben találtam meg, hosszabb rövidebb kihagyásokkal több évig dolgoztam, először „Csöpi” néninél, majd a menyénél, Emőkénél. Délelőtt tanítottam, délután a virágok közt voltam, este pedig építkeztem.

2007-ben a fentebb említett főiskolán elvégeztem az informatika szakot, mely által új lehetőség nyílt meg előttem. A Táncsicsban és a Budai úton kezdtem el az informatikát tanítani, majd 3. éve Tápiószelén is. Nagy kihívás volt számomra az elmúlt tanévben, hogy a Táncsics felső tagozatán kedvenc tantárgyamat, a rajzot taníthattam 12 osztályban.

– Öt napon öt tehetségfejlesztő csoportot vezetsz olyan sikeresen, hogy Te vagy a gyerekek számára a VALIKA néni! Hogyan oldható meg ez időben?

– 2004-től vagyok a TETZ AMI tanára, úgymond alapító tagja. Ezek a grafika, festészet, és kézműves foglalkozások délután vannak, a különböző telephelyeken. Valóban minden órám, percem be van osztva, komoly szervezőmunka árán tudok mindenhol eleget tenni. Jelenleg két csoportom van a Budai úton, egy-egy a Várkonyiban, Tápiószőlősön és Tápiószelén. Számtalan versenyen, pályázaton és kiállításon vettünk részt, ahol a gyerekek számot adhattak féléves és egész éves munkájukról. A művészeti iskola legnagyobb rendezvénye az év végi zárókiállítás és a táncgála, aminek a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár ad helyet. Második éve ápoljuk a kapcsolatot az Uránia mozival, ahol a „TETZ-es gyerekek” kedvezményt kapnak a jegy árából, cserébe mi kiállítást szervezünk. A kocsim, a táskám tele van eszközökkel, rajzlapokkal, festékekkel, kézműves dolgokkal, szoktam mondani bárhol, bármikor bármilyen foglalkozást meg tudok tartani.

– A TETZ Művészeti Iskola nagy gondot fordít rá, hogy kirándulásokon, múzeum-látogatásokon szerettesse meg a tehetségekkel a művészetet! Hétvégéken is számíthatnak Rád a gyerekek?

– Nagyon sok programunk hétvégére esik, kirándulásokat is szervezünk. Minden évben elmegyünk az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba a „Van másik iskola” című programra, ahol mi is bemutatkozunk, egyúttal megismerkedünk más iskolák módszereivel. Tanulónk, Csehi Dóra idén bejutott a VI. Országos Szivárvány Versenyre, én kísértem. Májusban egész napos kirándulás keretében jártunk a Nemzeti Galéria kiállításán, megcsodáltuk a Várkert Bazárt és délután egy kis kikapcsolódás is belefért a Margitszigeten. A Város és Faluvédők Szövetsége Középületek, Épített örökség pályázatának eredmény hirdetése szintén egy egész napos program volt a Budai Várban.

– Mindig alárendeled a szakmai szempontoknak a foglalkozások témaválasztását! Ha maradna időd egy kicsit alkotni, „művészkedni”, mivel foglalkoznál?

– Igyekszem évről évre új témát választani ugyanahhoz a feladathoz, hiszen vannak, akik évek óta járnak, így nem lesz unalmas. A foglalkozások végén legtöbbször valamilyen kézműves dolgot készítünk kisebbekkel. Mindegyik kézműves technikát kedvelem, legjobban festeni szeretnék, ezért gyakran a gyerekekkel együtt festek, így mutatva nekik a különböző ecsetkezelési technikákat.

– Mely esztétikai értéket tartod a legfontosabbnak, mit próbálsz feltétlenül elfogadtatni, megértetni tanítványaiddal?

– A legfontosabb, hogy ne csak nézzenek, hanem tanuljanak meg látni, meglátni a természet szépségét, meglátni a színeket, az árnyalatbeli különbségeket és ezeket a szépségeket a saját nyelvükön kifejezni. Lehet szép egy forma is például egy csendéletben. Fontos az esztétikum iránti igény felébresztése az alkotást kedvelő gyerekeknél, úgy hogy szabadságukban, önkifejezésükben ne korlátozzuk és kibontakoztathassák kreativitásukat.

Most szerveződnek a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola új csoportjai. Tehetségek! Figyeljétek az iskolák plakátjait, indul a plusz idő…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...