29.4 C
Cegléd
2026. szeptember 3. csütörtök
spot_img

Tamás kiesett

Meseszép kezdés után hatalmas hidegzuhany a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokság nyitónapján, hogy a 66 kilóban versenyző Lőrincz Tamást két magabiztos győzelem után a nyolcaddöntőben megverte örmény ellenfele.
Lőrincz selejtezővel kezdte meg a napot, ahol magabiztos győzelmet szerezett, amit sikerült átmenteni a második fordulóra is, hiszen ott is nagyobb erőfeszítés nélkül lépte át ellenfelét. A középső súlycsoportok nyolcaddöntői következtek, amikor tudtuk, hogy már könnyű ellenfél nem juthat birkózóinknak. A 66 kilóban Szöcsinek az Európa-játékok ezüstérmesével, a korábban orosz, most már örmény színekben versenyző Arutjunjan Migrannal kellett megküzdenie. A mérkőzés az örmény intésével kezdődött, így parter helyezetbe került Arutjunjan, de Tominak nem sikerült kihasználnia a térdelőhelyzetet, 0-0-val folytatódott a mérkőzés. A folytatásban Lőrincz is lekerült, az örmény azonban nem habozott, két hatalmas erővel indított pörgetést vitt végig, 4-0-ra meglépett. A mérkőzés hátralevő részében olimpiai ezüstérmesünk próbálkozott, de nem sikerült fordítani, 4-1-re szépített, kikapott.

Az örmény a negyeddöntőben 10-1-re verte a grúz junior-világbajnokot, majd az elődöntőben is 4-0-ra vezetett már a 2013-as világbajnok dél-koreaival szemben, amikor az ázsiai konkrétan kétszer is eljátszotta azt, hogy beletette az arcát az örmény fejébe, amit a bírók úgy látták, mintha Arutjunjan direkt fejelte volna le, ezért kétszer is megintették, ezzel 4-4-re (intésekkel) dél-koreai győzelem született, ami egyben Lőrincz Tamás kiesését is jelentette.
Olimpiai kvóták helyett így óriási meglepetésre három magyar kieső az egyenleg a Las Vegas-i világbajnokság első versenynapján. Kötöttfogású ászaink közül Tamás, a 75 kilóban Bácsi Péter, míg a 98 kilóban Kiss Balázs képviselte hazánk színeit a nyitányon, de mindhárman kiestek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...