Füzesné Szűrszabó Zsuzsannapedagógus pályáját 1975-ben óvónőként kezdte, 1982-ben tanítói képesítést szerzett népművelés szakkollégiummal, majd 1997-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiaitanárrá nyilvánították. A Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda tantestületének 2003 óta elismert és nagyra becsült tagja. Akkreditált pedagógus-továbbképzési program keretében több alkalommal bővítette tudását.
Az elmúlt évekbenosztálytanítóként dolgozott, főképp olyan csoportokban, ahol gyógypedagógiai ismereteit remekül kamatoztatni tudta. A hátrányos helyzetű, rossz családi körülmények között élő gyermekek fejlesztésében és felzárkóztatásában kiemelkedő munkát végzett.
Egyénisége és rátermettsége, valamint szakmai felkészültsége kiváló alsó tagozatos nevelőt alakított belőle. Önbizalmával és akaraterejével a nehézségeket mindig megoldotta. Diákjaival és a szülőkkel is nagyon jó kapcsolatot igyekezett kialakítani és ápolni. Nála nincs bezárt ajtó, tanítás után sem.
Munkáját mindig igen körültekintően végezte. A tanítási óráira való felkészülést a lelkiismeretesség, a lényegre törés, az önmagával és a gyermekekkel szemben támasztott igényesség jellemezte. Mindig arra törekedett, hogy érdekes, új, ötletes módszereivel minél jobban felkeltse tanítványai figyelmét és érdeklődését. Színesen és élvezetesen tanított.
Céltudatos munkájával, szerény magatartásával kivívta kollégái elismerését. Azon kevesek egyike, akik hivatásuknak és egyben örömforrásnak is tekintik munkájukat.