26.7 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Megint az időjárás rontotta el Luca versenyét

A hétvégén – Vasárnap – Luca  a Magyar atlétikai diákválogatottal Varsóban versenyzett, ahol már immár 10. alkalommal versenyeztek a Visegrádi országok gyerekei, kiegészülve a környező országok válogatottjaival.

A házigazda Lengyelország mellett Lett, Litván, Észt, Orosz , Ukrán, Szlovák és a Magyar válogatott vett részt az atlétikai viadalon. A Magyar gyerekek kíválóan szerepeltek . A   18 aranyérem mellett 8 ezüst és 9 bronzérmet szereztek, amivel megnyerték a torna fődíját, egy szép nagy kupát is. Keszthelyi Luca magasugrásban indult a versenyen és összességében a harmadik helyet szerezte meg, de nem volt szerencséje.

Az utolsó versenyszám volt a 11 évesek magasugrása. A  verseny  1 órát csúszott és elkezdett esni az eső. A versenyzők a szemerkélő esőben eljutottak a 131 cm magasságig, ahol viszont már elkezdett szakadni az eső. A versenybíróság ekkor félbeszakította a versenyt balesetvédelmi okokból, így az addig elért eredmények alapján hirdettek győzteseket. Mivel Luca a 131 cm-t csak a 3. próbálkozásra tudta átvinni, így neki csak a 3. hely jutott. A képeken pedig jól látszik , hogy magasan – legalább 20 cm-rel a léc fölött –  vitte Luca a magasságot , és a végső győzelemre is esélyes volt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Széchenyi út és a Jászberényi út találkozásánál bírságoltak a ceglédi rendőrök

2025. július 8-án közlekedésbiztonsági akció zajlott a város egyik...

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...