26.7 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Akácfa oszlopokat tulajdonítottak el

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. József 19 éves, valamint B. Zoltán 29 éves ceglédi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak 2015. szeptember 13-án és szeptember 19-én egy ceglédi erdőben a vadvédelmi kerítésből az első alkalommal 46, majd ezt követően 42 darab akácfa oszlopot tulajdonítottak el oly módon, hogy az oszlopokra erősített dróthálót levágták és a faoszlopokat a földből kihúzták. Az eltulajdonított akácfát a két férfi a 21 éves D. Richárd tulajdonát képező ceglédi ingatlannál rejtették el.

A Ceglédi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2015. szeptember 19-én 16 óra körüli időben a mezőőrrel látott el közösen szolgálatot, amikor észlelte a bűncselekmény elkövetését. A beszerzett adatok alapján rövid időn belül azonosította a három férfit, akiket Cegléden elfogott és előállított. A nyomozók F. Józsefet és 29 éves társát lopás bűntett, míg D. Richárdot orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozóhatóság F. Józsefet és B. Zoltánt őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására. A három gyanúsított ellen a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Széchenyi út és a Jászberényi út találkozásánál bírságoltak a ceglédi rendőrök

2025. július 8-án közlekedésbiztonsági akció zajlott a város egyik...

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...