6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Használt autót vásárolna?

Egy forgalomban tartott autó vagy motorkerékpár nyilván találkozik hatósági szervekkel: Nemzeti Közlekedési Felügyelet, Vámhivatal, Okmányiroda, illetve sok esetben kaphatunk információt az adott márkát előállító és forgalmazó szerviz hálózatától, ahol kötelező szervizek alkalmával visszakövethetően európai szinten regisztrálják az autó vagy motorkerékpár paramétereit. Tehát sok helyről tudunk begyűjteni információkat a megvásárolni kívánt járműről. De sokszor nem elegendőek azok az információk, amit a fenti nyilvántartások nyújtanak, ahhoz hogy teljes biztonsággal megállapítható legyen, hogy a hirdetett áron megéri vagy nem éri megvásárolni.
Ne feledjük, használt járműről van szó, ami akár lehet 30 éves is, vagy épp futhatott több százezer km-t is, és az, hogy az erőforrása élete delejénél vagy épp a végén tart, az egy összetettebb kérdés és ennek megállapítása szakembert igényel.
A térség meghatározó autós szakmai partnere, Mazda, Kia, Isuzu, SsangYong, Yamaha, Ka­wa­saki márkakereskedések ügyvezetője ifj. Zakar József lapunk megkeresésére szolgált információkkal a használtautó vásárlás „csapdáiról”.

– Fontos tudnunk, hogy amikor újonnan vagy használtan bekerül egy gépjármű a Nemzeti Közlekedési Hatóság nyilvántartási rendszerébe, akkor egy úgynevezett COC papíron a járműnek minden meghatározó paramétere rögzítve van: gyártmány, típus, alvázszám, motorszám, gyártási év, szín, súly, vontathatóság, cm3, teljesítmény, stb. és nem utolsó sorban a km óra állás is. A km óra állás a gépjármű értékét tekintve fontos paraméter. Egy használt jármű esetén az a km óra állás van rögzítve, amikor a hatóság először találkozott a járművel. És mi történik akkor, ha az adott jármű már akár 10 év feletti, amikor az autógyárak digitális szerviz-nyilvántartási rendszere még nem szolgáltatott adatokat egy jármű előéletéről? Vagy egy más országbeli, vagy a magyarral nem kompatibilis nyilvántartási rendszerben rögzítették? Sajnos, a km óra állás és a jármű előéletének ellenőrizhetősége azon járműveknél, ahol a gyártó nem rendelkezik egy európai digitális előéletet rögzítő szerviz nyilvántartási rendszerrel nem ellenőrizhető, ott fennállhat a manipuláció lehetősége. Természetesen nem minden Magyarország határain túli gépjármű hibás, manipulált és megbízhatatlan, de nem árt óvatosnak lennünk és olyan autót választani, aminek az előéletét dokumentálni tudják.

– Hogyan tudják kiszűrni a fogyasztók érdekében ezeket a csalási, visszaélési lehetőségeket?

– Erről hosszan lehetne beszélni, de a helyzet nem reménytelen és bár apró lépésekkel, de a fogyasztó érdekében igenis történnek változások, mind a jogszabályi környezetben, mind pedig a gyártók nyilvántartási rendszerében nemzetközi szinten. Mindenképpen azt javaslom, hogy csak szakember bevonása mellett hozzunk döntést használt autó vásárlásakor.

Az autókereskedő munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy csak magyar magánszemélytől vagy kereskedőtől vásároljunk és kössünk adásvételi szerződést, mert egy külföldi állampolgárral szemben nem áll fent az egy év szavatossági joga a vásárlónak, ha bármilyen a jármű helyes működését befolyásoló alkatrész rejtett hibának minősülve tönkremegy.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...