13.5 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Magukra tekerték a rézsodronyt

A Nagykátai Rendőrkapitányság Tápiószelei Rendőrőrse eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. András 37 éves, L. Csaba 35 éves és K. Roland 22 éves tápiószelei lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint M. András előre megbeszélte a 35 éves társával, hogy a tápiószelei munkahelyükről rézsodronyt tulajdonítanak el. A gyanúsítottak 2015. szeptember 23-án 6 óra 30 perc körüli időben – a ruházatuk alá rejtve – összesen közel 50 kilogramm rézvezetéket rögzítettek a testük köré és a kiléptető kapu megkerülésével megpróbálták elhagyni a gyár területét. A biztonsági őr ezt észlelte és a két férfit feltartóztatta.

A Tápiószelei Rendőrőrs járőrei a férfiakat a helyszínen elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket. A nyomozás során kiderült, hogy a két gyanúsítottnak a lopás elkövetéséhez segítséget nyújtott K. Roland, aki 2015. szeptember 23-án a hajnali órákban a gyár munkaterületén található dobról levágta azt a rézsodronyt, amit társai a műszak befejezését követően megpróbáltak kivinni a munkahelyükről. A 22 éves férfit a rendőrök még ugyanezen a napon 19 óra 30 perc körüli időben tápiószelei lakásában elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a lopás elkövetését. Ellenük a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Nagykátai Rendőrkapitányság folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...