6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Polgármesterek találkoztak

Heimann Gyula nyugalmazott polgármester, az azóta már megszűnt Dél-Pest Megyei Kistérségi Társulás elnöke az alapítás pillanatát idézte fel. – Sikeresnek tekinthető az együttműködés, hiszen sok pénzt sikerült idehozni a térségbe. – érzékeltette az együttműködés eredményeit a korábbi elnök.

Földi László országgyűlési képviselő személyes emlékeit idézte fel a 25 év történéseiből. Kiemelte: az önkormányzatiság folyamatosan alakult, fejlődött az évek alatt. A legnagyobb reformok 2010 körül zajlottak, amikor az oktatási, szociális és egészségügyi kiadásoktól mentesültek a települések.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is az önkormányzati rendszer túlzott önállóságának radikális 2010-es átalakítása mellett érvelt. – A számokat látva úgy érzem szükség volt az átalakításra, az új struktúra fenntarthatóbb működést eredményezett. A még meglévő kihívásokra pedig együtt kell megtalálni a megoldásokat. – mondta az államtitkár.

Takáts László Cegléd polgármestere reagált a felszólalásra: – Bízom benne, hogy azok az átalakítások, amelyek még az önkormányzati rendszerben előttünk állnak figyelembe fogják venni azt, hogy ahhoz, hogy működjenek a települések vannak olyan döntési körök, amelyek még ha a számok nem is azt mutatják – helyben kell maradjanak. – majd hozzátette: „Az önkormányzatiságban megjelenik a helyi autonómia. A helyi közösség önálló, csakúgy, mint az egyén – nem függ az államtól, hanem önálló. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az önkormányzatoknak saját választóik vannak. A legszerencsésebb az, ha a település vezetői nemcsak kapcsolatban, hanem együttműködésben is állnak a választókkal. No meg az, ha egy térség lakói, önkormányzatai összefognak. – mutatott rá Takáts László. – A ceglédi kistérség – mint a régió legnagyobb kistérsége erősnek kellene, hogy legyen, „de mindannyian tudjuk, hogy ez nem könnyű. Az Európai Uniós szabályok értelmében alig juthatunk hozzá fejlesztési forrásokhoz, hiszen kiemelt régióhoz tartozunk.”

Szabó István, Pest megye közgyűlésének elnöke arra biztatta a polgármestereket, hogy éljenek a törvény adta lehetőséggel és vállalkozzanak, „hiszen az lesz a maga ura, akinek saját forrásai vannak.”

A tanácskozás résztvevői körében szóba került Lázár János aznapi nyilatkozata is. A tárcavezető egy gazdasági fórumon Pest megyéről is beszélt, amely Budapesthez hasonlóan ki van zárva az európai uniós forrásokból, ezért – mondta – a költségvetésnek kompenzálnia kell a megye településeinek támogatását, ami a mostani hétéves EU-s ciklusban 130 milliárd forintjába kerül a központi büdzsének. Jelezte egyúttal, a kormány elszánt, hogy 2021-re az EU-s források tekintetében leválassza Pest megyét Budapestről “akár azon az áron is, hogy a teljes megyestruktúrát átalakítja”.

A ceglédberceli rendezvényen Szabó István közgyűlési elnök azt mondta: „Nem lenne jó, ha Pest megyét a környező megyékhez csatolnák, a megye egységesen kell hogy használja ki lehetőségeit.”Több hozzászóló szerint is a régiós kiosztás megváltoztatása régóta szükségszerű, hogy a fejlesztési forrásokból több jusson az elmaradott részeknek, de a megye feldarabolását elfogadhatatlannak tartják.

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...