18.8 C
Cegléd
2026. július 23. csütörtök
spot_img

Generációk találkozója

Az időjárás is kegyeibe fogadta a VII. Ceglédi Atlétikai Találkozó közel ötven résztvevőjét. A szervező Sporttörténeti Bizottság az önkormányzat támogatásával törekszik a különböző sportágak sikeres múltjának felidézésére figyelmet fordítani.

A Sportmúzeumban megrendezett hagyományos kerti partin a legidősebb résztvevők már az 1940-es és 50-es években sikeres versenyzői voltak a sportág ceglédi kibontakozásának. Ócsai Károly és dr. Gordon István (85 évesek) a magyar ifjúsági válogatott tagjaként 1949-ben a romániai Plojestiben együtt versenyeztek, most Cegléden is találkoztak (66 év után…).

A két korelnökön kívül köszöntötték a nyolcvanat betöltő egykori atlétákat is, Dr. Túri Józsefet, Osváth Tibort, Tóth Jánost és Dömsödy Pétert . Sokan ismerték- ismerik őket, példaképekké váltak a fiatalabbak számára.

Az egész napos nosztalgiázás „igazolt” távolmaradóival együtt, közel 70 pártolója van ennek a közösségnek. Sajnos vannak közülük többen, akik már objektíve nem lehettek az ünneplők között. Róluk fájó szívvel emlékeztek meg a sportok királynőjének, az atlétikának a képviselői. Az utóbbi évek szomorú eseményei közé tartozik Ecsedi László (Albertirsa), Fazekasné Jakab Györgyi (Cegléd), Rédeyné Dávid Lídia (Cegléd), Forgács Ferenc (Cegléd) és Drávay József (Abony) halála.

A mostani rendezvény búcsú-refrénje egybehangzó volt: Jövőre újra találkozunk!


Fotó: A múltszázad hatvanas-hetvenes éveinek legkiválóbb ceglédi atlétái „egy csokorban”. Balról Papp József, Császár Imre, Magyar László, Túróczkiné Antal Anna, Dóka Gábor, Juhász András és Hausz Frigyes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...