4.3 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Kecskeméti József az Albertirsa edzője

Albertirsán Szeptember 23-ától a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában szereplő Albertirsa SE új játékos-edzővel készül következő meccseire. Hat fordulót követően mindössze két döntetlent ért el a társulat és négy alkalommal vereséget szenvedett. Kecskeméti József kiváló képességű, technikás labdarúgó a szezon során ötször lépett pályára az ASE-ban – háromszor kezdőként, kétszer csereként, most pedig mint a csapat irányítója is. A 40 esztendős sportember az előző évad végén a Ceglédi Vasutas NB II-es csapatát (is) trenírozta, míg a 2015/2016-os szezonban a II. osztályú U19-es bajnokság Közép B-csoportjában hat fordulót követően a negyedik helyen állomásozó CVSE-t irányítja, ám a Cegléden végzett feladata élvez prioritást. – nyilatkozta lapunknak – Kilenc meccsre vettem át egyelőre az irsaiakat, szeretnénk annyi pontot összegyűjteni, hogy a téli erősítésekkel biztosan bent maradjon a megye II-ben a csapat. – tette hozzá Kecskeméti, aki itteni munkája után, szabadidejében edzi a közeli település csapatát. Az albertirsai klubban egyébként rajta kívül több ceglédi játszik, Toldi Norbert és Gabai Patrik és Süveges András is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...