13.8 C
Cegléd
2025. május 21. szerda
spot_img

Kozmetikai termékeket loptak

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. László 25 éves és V. László 27 éves budapesti lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi és ez idáig ismeretlen társuk 2015. október 5-én vonattal utazott Ceglédre. A három férfi a város egyik illatszer üzletéhez ment, ahol a 25 éves gyanúsított bement a boltba, társai pedig az utcán vártak rá. B. László az üzletben 93 darab kozmetikai terméket pakolt a bevásárló kosárba, majd kihasználta a pénztáros figyelmetlenségét és a kosárban lévő termékekkel kiszaladt az üzletből. A termékeket átadta az utcán várakozó ismeretlen társának, majd a helyszínről elmenekültek.

A ceglédi járőrök B. Lászlót és 27 éves társát 2015. október 5-én 12 óra 30 perckor a ceglédi vasútállomás egyik vágányán álló vonaton fogták el, harmadik társuk az eltulajdonított termékekkel elfutott a helyszínről. A rendőrök B. Lászlót és társát előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2015. október 8-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Az eljárás során az is kiderült, hogy a két férfi az elmúlt hetekben Budapesten több, hasonló jellegű bűncselekményt követett el.
Ellenük a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Csemőnél fogták el a németek által körözött drogdílert

Csemő térségében fogták el azt a 26 éves magyar...

Séta az orvossal

Május 18-án délután indultak az újvárosi részen a sétálni...

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is,...

„A ceglédi iparosokban van civil kurázsi”

A Cegléd és Térsége Ipartestület megtartotta éves közgyűlését. A...

Aláírás gyűjtés a pókbangós rétért

A ceglédi közösségi média csoportokban jelent meg Sas Annamária...