36.6 C
Cegléd
2026. augusztus 16. vasárnap
spot_img

Leváltották Volnert

Lecserélte parlamenti frakcióvezető-helyetteseit a Jobbik, emellett számukat négyről háromra csökkentette hétfőn – erősítette meg Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt külügyi kabinetjének vezetője kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Nemzet információját. A változások egyik vesztese Volner János.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy az eddigi frakcióvezető-helyettesek, Gyöngyösi Márton, Sneider Tamás, Volner János és Z. Kárpát Dániel munkáját a Jobbik hétfői döntése értelmében Dúró Dóra, Lukács László és Staudt Gábor veszi át. Ugyanakkor Farkas Gergely általános frakcióvezető-helyettes, Bana Tibor pedig frakcióigazgató lesz a továbbiakban is.

A négy helyettes számát azért csökkentették háromra, mert maga a frakció is kisebb lett a párt első parlamenti ciklusához képest – írták a lapban. Gyöngyösi Márton elmondta: a parlamentbe való bekerülésükkor, 2010-ben alakították ki az eddigi rendszert, amelyben az általános frakcióvezető-helyettes mellett négy másik helyettes is volt.

Vona Gábor frakcióvezető úgy értékelte, hogy az eddigi helyettesek nagyon leterheltek, hiszen Sneider Tamás, Z. Kárpát Dániel, Volner János egyúttal a párt alelnökei, én pedig a külpolitikáért vagyok felelős – számolt be a döntés hátteréről Gyöngyösi Márton.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...