6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Szexuális erőszak

Az albertirsai T. Róbert szombaton hajnalban Cegléden lendült akcióba. Előbb a helyi vasútállomáson rugdosott össze egy férfit, majd a város egyik utcájában akart megerőszakolni egy nőt – derül ki a police.hu híréből.
Az első támadás 3 óra 30 perc körül történt. Egy albertirsai férfi éppen jegyet vásárolt egy automatánál a vasútállomáson, amikor T. Róbert elgáncsolta, majd többször megrúgta. Ő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
A verekedő nem sokkal később, 4 óra 10 perc körül Cegléd egyik utcájában hátulról urgott rá egy nőre, aki a földre került. Ott aztán dulakodni kezdtek egymással. A nő ugyan fel tudott állni, de T. Róbert ismét elkapta, a falhoz nyomta, megfogta a nyakát és csókolgatni kezdte. A férfi áldozata kabátját is letépte, és azt mondta neki, hogy szexelni akar vele. A nőnek végül sikerült kiszabadulnia az erőszakoskodó szorításából, majd elmenekült.
A ceglédi járőrök rövid időn belül a helyszín közelében fogták el T. Róbertet, aki gyanúsítottként hallgattak ki. Vele szemben testi sértés bűntett kísérlet és szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...