24.7 C
Cegléd
2024. június 21. péntek
spot_img

Cserkészek Japánban

A jamboree nyitóceremóniáján megnyitóbeszédet mondott a japán cserkészszövetség elnöke, és volt japán táncbemutató is. Ezután az összes résztvevő ország zászlóját felvonultatták a színpadon, majd egy kisebb koncert zárta az ünnepséget. Minden napra be volt osztva, hogy milyen programon fogunk részt venni. Az egyik legjobb szerintem a „wateractivities” nevű program volt, ahol fürödhettünk az óceánban, strand-röplabdáztunk, és vizes játékokat játszottunk. Egy másik nagyon jó programunk a „kulture” volt, itt minden ország felállított egy kisebb sátrat, ahol bemutatták az ország hagyományait, kultúráját. Sok helyen érdekességeket is ki lehetett próbálni, például arab kávét inni, mexikói népviseletben fényképezkedni, thai masszázst kipróbálni, de a legnagyobb sikert egyértelműen a magyar jurta, a kovácsműhely, és az ostorozás aratta.

Voltak olyan programjaink is, amik nem a tábor területén zajlottak. Augusztus 4-én Hiroshimába látogattunk. Hihetetlenül megrázó élmény volt. Azt hiszem, az egész világtalálkozónak ez volt az igazi lényege: hogy megmutassuk, hogy ennyiféle nemzet is tud békésen és szeretettel egymás mellett élni, hogy el lehet fogadni, sőt, meg kell ismerni egymás kultúráját. Erre az egyik legjobb lehetőség volt a „foodfestival”, amikor minden ország készült valami hazai specialitással. Egyébként pár országnak volt állandóan üzemelő étkezősátra, ahol vásárolni lehetett mindenféle tradicionális ételt. A magyar csárda itt is a legforgalmasabb hely volt, úgy vitték a külföldiek a gulyáslevest, a paprikás krumplit, a palacsintát és a fánkot, mint a cukrot. Esténként a csárdánál magyar zenék szóltak, minden harmadik este pedig néptánctanítás volt, sok lelkes jelentkezővel.

Két szabadnapot is kaptunk, ilyenkor meglátogathattuk a „faith and beliveszone”-t, ahol különböző vallásokkal ismerkedhettünk meg. A World Scout Centerben pedig minden ország felállított egy kiállítósátrat, ahol bemutatták az ország cserkészetét. Nálunk, magyaroknál egy nagy Rubik-kockát szereltek össze, amiben a magyar népszokásokról és a népviseletről volt kiállítás.

Szabadidőnkben, mikor csak úgy sétálgattunk a területen, minden szembejövővel szóba elegyedtünk, cserélgettünk pár holmit, nagyrészt felvarrókat, nyakkendőket és egyéb cserkészkütyüket. Ezek maradnak a legjobb emlékeim a táborból. A tábor közepén egy hatalmas show-t tartottak nekünk, ahol beszédet mondott a japán koronaherceg, az oktatásügyi miniszter, és egy ENSZ-küldött is. Láthattunk egy repülőbemutatót, majd ezt is egy japán koncert zárta. Ehhez hasonlóan alakult az augusztus 7-i záróceremónia is, azzal a különbséggel, hogy itt már mindenki szomorú volt, hogy vége van a tábornak.

A magyar csapat számára azonban korántsem ért véget az utazás, hiszen augusztus 8-án megkezdődött az utóprogram. Először Miyajima szigetére látogattunk, ahol az őzikék szabadon futkosnak az utcákon, és ahol a Csendes-óceán egyik öblében áll az a hatalmas piros kapu, ami Japán egyik jelképévé vált. Másnap Kiotóba utaztunk vonattal és egészen késő estig bóklásztunk a hatalmas, régi, gyönyörű városban. Megtekintettük a császári palotát, az Aranypagodát, aztán elbuszoztunk a halpiacra, ahol ebédet vásároltunk magunknak. Délután kipróbáltuk a japán tradicionális termálfürdőt, az onsent, majd továbbsiettünk a gésa-negyedbe. Innen az utunk az állomásra vezetett. A mágnesvasúttal, vagyis a shinkanzennel röpke 13 perc alatt tettük meg a Kiotó-Oszaka távolságot, ami kb. 80 km. Csak úgy elsuhantunk a környező városok és rizsföldek mellett!

Oszakában szintén egy parkban szálltunk meg, ahol 5 csoportba osztottak minket, ugyanis itt véget ért a magyar csapat közös utóprogramja. Innentől ki-ki a választott utóprogramja felé vette az irányt. Az első csoport Tokióba indult, a második csoport megmászta a Fujit, a harmadik csoport a KumanoKodo túraösvényeken tett meg kb 30 km-t, voltak páran, akik egyből hazarepültek Budapestre, az utolsó csoport pedig, köztük én is, nekivágott a nagy útnak, hogy hazavonatozzunk Oroszországon keresztül a transzszibériai expresszel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Visszatért Peller Károly zaklatója: a feleségének adja ki magát

Peller Károlyt közel 10 éve üldözi zaklatója, K. Hajnalka....

Kick-boksz sikersorozat

Június 14-én Bogdán Vencel a 29. Budapesti kick-box világkupán...

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...