13.5 C
Cegléd
2024. május 28. kedd
spot_img

Belevágott…

A fém és a forróság jellegzetes szaga csap­ta meg az orrom, amint beléptem a Juhász Gyula utcai műhelybe. A mester, miután felvette a védőfelszereléseket, rögtön hozzá is látott a munkához. Érdekes volt látni az ember és fém küzdelmét nekem, aki még sohasem láttam közelről kovácsolást, főleg nem azt, hogyan készül el egy kés. 

Mindenfelé szikrák szálltak, a vízbe nyomott forró penge sistergett, a csiszoló zúgott, úgyhogy számomra enyhén szólva is kaotikus volt az egész, de Varga Soma szerencsére ura volt a helyzetnek. A munka után, a beszélgetést egy hideg üdítő mellett folytattuk:

– Hogy stílszerű legyek hogyan vágtál bele a késkészítésbe?

– Körülbelül egy éve szeptember környékén. Vettem egy bicskát, ami nagyon megtetszett és úgy gondoltam készítek én is egy saját kést. Először az interneten nézegettem a „fogásokat”, videókat, képeket, majd elkezdtem… A szüleim először értetlenül álltak a dolog előtt, amin annyira nem is csodálkozom, de később már támogattak benne – tette hozzá a 17 éves, Kossuth Lajos Gimnáziumba járó diák.

– Gondolom te se a csúcson kezdted. Hogy sikerült az első próbálkozásod?

– Az első késem elég kezdetlegesen sikerült. Természetesen erre a késre is büszke vagyok , mert valahol el kell kezdeni, és kezdetnek egyáltalán nem volt rossz. El is vittem a ceglédi késeshez, (Palásti) Géza bácsihoz, akinek nagyon tetszett a kezdetleges alkotásom és elkezdett velem foglalkozni, amiért nagyon hálás vagyok. Azóta is ő a mesterem! Nélküle nem tartanék most ott , ahol vagyok.

– Mik terveid, céljaid?

– Egyenlőre még csak hobbi szinten űzöm, de később komolyabban szeretnék vele foglalkozni . Részben ebből szeretnék a jövőben megélni, de szeretnék egyetemre is menni, hogy gépészmérnöknek tanulhassak…

– Mi az, amit igazán szeretsz a késkészítésben?

– A késkészítés egy hosszú és összetett folyamat, amíg az acéltábla egy precíz használati eszközben elnyeri végső formáját. Ez egy egyedi dolog, az ember ritkán találkozik ilyennel. És talán még azt is, hogy kizárólag kézi munkával készül egy köszörű, egy fúró és egy flex segítségével és amikor elkészült a végeredmény a 15 éves lányoktól a 65 éves bácsiig mindenkinek tetszik. A kérdésre válaszolva azt a pillanatot szeretem a legjobban, amikor az elkészült, még meleg pengét végigsimítom és tudom, hogy ezt az elejétől a végéig én készítettem.

– Jövőre érettségi… Hogyan tudod összehangolni a szenvedélyed a tanulmányaiddal?

– Sajnos sehogy, mert ez a szakma nagy odafigyelést igényel. Iskola idején kevesebb idő van erre és félek, hogy a kapkodás a minőség rovására menne. Viszont a nyári szünet közel felét ennek szenteltem. Hála Istennek sokan támogatnak és segítik a munkámat, úgyhogy ezúttal szeretném megköszönni a családomnak, a barátaimnak, de legfőképp Géza bácsi és a nagypapám támogatását!

A műhelyben körbenézve, alkotásait látva mindenféleképpen úgy gondolom, hogy jól tette, hogy belevágott. Soma egy olyan egyszerű, hétköznapi dolgon keresztül, mint a kés, megmutatja, hogy az alkotás szépségét szinte mindenben meg lehet találni.

Krizsán Efraim

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Zsonglőr siker

Május 25-én Túri Ádám EZÜST díjas artista lett a...

Birkózó sikerek

Múlt héten a görögországi Loutrakiban rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot...

Milliókkal húzta le idős áldozatát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben,...

2024 végre az ingatlanpiac éve lesz?

    A gazdasági válság hatásai még mindig erősen érezhetőek egyes...

Mit kell tudni a falusi CSOK-ról?

    A különböző állami támogatások, kedvezményes hitelek népszerűsége az elmúlt...