31.5 C
Cegléd
2024. június 21. péntek
spot_img

A történelemmel pörlekedett

„A lakodalmat 1939. augusztus 19-én tartottuk, ilyentájt ugyanis kevesebb a szőleji munka.” „Különös körülmények között születtek a gyerekek. Jancsinál gólyák köröztek a ház fölött, és ’meghozták’ őt. Csitrinél Tápiószecsőn szolgáltam a vasútnál, az állomásépület emeletén laktunk. Beállt egy német katonaszerelvény, jön a tiszt, mondom, fönt vajúdik a feleségem, ő pisztolyt fog rám, hogy maradjak, de amikor felsír a baba, elmosolyodik. Évi születésekor börtönben voltam (erről majd később szólok), ott kaptam az értesítést.”

ANDRÁSSY ÚT. „Vasúti tiszti tanfolyam megnyitója. Bejön Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, fölhangzik az Internacionálé. Én közbekiáltok, a Himnuszt kellene. Erre rám ront hat fegyveres, kirángatnak, pofoznak, rugdosnak. Az ÁVH pincéjében folytatják a verést, elájulok, vízzel fellocsolnak és tovább…” „Mint politikailag megbízhatatlan, B-listára kerültem, kirúgtak a vasúttól.”

BÖRTÖNBEN. „A szőleji ház eresze alatt puska, töltény volt elrejtve, a háború előtt apósomnak volt engedélye, de nem szolgáltattuk be. Mivel megfigyeltek, fölfedezték, rendőrségre, majd bíróságra vittek bennünket bilincsben. Fogházba kerültünk.”

KULÁKSÁG. „1951, a kormány 5 éves terve: a mezőgazdaság kollektivizálása, beszolgáltatási rendszer, a kisbirtokosok is – mint mi is – kuláklistára kerültünk. Aki nyolc napon belül nem szolgáltatott be minden állatot, terményt, eszközt, lesöpörték a padlását, internálták. Szó szerint kihúzták a talajt alólunk, tavaszra csak egy hold homokos földünk maradt. De elmondtunk egy miatyánkot és küzdöttünk tovább.”

1 9 5 6 . „Húsvét hétfőn elrendelték a tanítást az iskolában. Panaszkodik a fiam, hogy nem mehet locsolkodni. Korán reggel, észrevétlenül likőrt vittem be az akkori Hámán Kató iskola tanári szobájába, és egy lapra írtam: Kellemes húsvéti ünnepeket!” „Október 23. után egy-két nappal a pesti felforrósodott levegő már a ceglédi kebleket is melengette. 26-án a gimnázium tanulói a Kossuth-szobor felé vonultakCsendes István és Irházi Sándor vezetésével. A postán táviratot adtak fel, támogatva a pesti diákságot.” „A sztrájk és a tüntetés szervezésére a Talajjavító Vállalathoz vonultunk, útközben három szovjet tankkal találkoztunk. Kiszállásra szólítottuk fel a katonákat, erre ők fölfelé tüzet adtak le.” „A szobornál Jákó János bejelentette, hogy megalakult a Forradalmi Bizottság, melynek én is tagja lettem, a Nemzetőrség is Veres László parancsnokságával. A Szabadság téren több ezer ember lelkendezett.” „Én megszerveztem a Földműves Munkások Szövetségét, elnökké választottak meg.”

INTERNÁLÁS. „Február 21-én két rendőr és egy katona jelent meg nálunk. Házkutatás után bevittek a ceglédi rendőrfogdába, ahol már ott volt Jákó János, Asztalos István, dr. Jójárt József, Csendes István, Kántor Rudolf, Veres László és dr. Gyenes Ferenc. Innen Pestre vittek az Aradi utcába. Az udvaron körbe-körbe ’séta’, lehajtott fejjel és hátra tett kézzel kellett menni. Ott volt Darvas Iván, ő nem hajtotta le a fejét, magánzárkába került ezért.” „A kistarcsai internáló táborba szállítottak, gumibottal vertek. A konyhán találkoztam két ceglédi kiskatonával, ott dolgoztak, s amikor eltávozásról visszajöttek, titokban hírt, sőt süteményt, gyümölcsöt hoztak a feleségemtől. Októberben szabadlábra helyeztek, de itthon a hatóságok ellenségként kezeltek, de még az ismerősök is óvakodtak tőlem.”

TSZ-BE ŰZÉS. „1959-ben erőszakosan agitáltak a belépésre, sőt fenyegettek, elveszik a földet és jószágot, a gyerekeket kicsapják az iskolából. Öcsém keservében kiment a szőlőbe, ott ’őrizte’ a földet, de felfázott, tüdőgyulladást kapott és meghalt. Én hosszas töprengés után sírva aláírtam a Dózsa Népe Tsz-be, mert a szőlőmet már előzőleg elvették.”

SZAVALÁS. „ A fronton gyakran öntöttem lelket, lelkesedést bajtársaimbahazafias versek szavalásával. Erdélybe vonulásunk után műsort szerveztem.Újvidéken a stadionban kétezer katona előtt zengtem el a Nemzeti dalt. Felkértek versmondásra időnként Cegléden is különböző rendezvényeken.”

REHABILITÁCIÓ. „1991-ben az ellenem hozott ítéleteket semmisnek nyilvánították. Göncz Árpád Köztársasági Emlékéremmel tüntetett ki, Antall Józseftől díszoklevelet kaptam, 1992-ben a MÁV Vezérigazgatóság a Rákosi ellenes fellépés miatti meghurcolásért tanácsosi rendfokozattal nyugállományba vett.”

ÉPÍTKEZÉS. „Most átalakítjuk, felújítjuk a házat. Serényen részt veszek benne, 84 évesen. Életem a munka. A föld és a történelem megtanított arra, hogy csak a küzdelem hozhat eredményt.”

(Válogatás a 2000-ben készült rádiófelvétel anyagából.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Visszatért Peller Károly zaklatója: a feleségének adja ki magát

Peller Károlyt közel 10 éve üldözi zaklatója, K. Hajnalka....

Kick-boksz sikersorozat

Június 14-én Bogdán Vencel a 29. Budapesti kick-box világkupán...

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...