4.1 C
Cegléd
2026. október 17. szombat
spot_img

Márton napi bábjátékok

Zakar Anita tanárnő, a rendezvény főszervezője a következőképp mutatta be a program célját:

-A bábozás jelentőségét pedagógiai szemszögből hosszasan sorolhatnám, de kiemelném, hogy a bábjáték sokoldalú hatása miatt nagyon alkalmas módszer a gyermek személyiségének a fejlesztésére. A bábjáték alkalmas eszköze a vizuális nevelésnek, hiszen a bábu egyrészt látvány, melynek formái, színei keltik az első benyomást, másrészt mozgó figura.Célunk volt, hogy egymásnak is megmutassuk és bemutassuk, hogy a bábok segítségével hogyan is lehet feldolgozni egy-egy témát. Alsó tagozaton a tanítási órákon én is szívesen használok bábokat, hiszen színesebb és érdekesebb lesz az egyes feladatok megoldása. Ezen a napon rengeteg jó ötletet és kiváló megoldási lehetőséget láthattam és tapasztalhattam.

Szentirmai László a zsűri elnöke gratulált a kezdeményezéshez és a nagyszerű szervezéshez.

-Ez az a művészet, amely megmutatja, hogy erkölcsösen és jól kell viselkedni, de soha nem direkt módon tanít. Finom áttételekkel viszi az erkölcsöt a hátán.

Az itt látottak után már csak annyi kérdés merülhet fel, hogy miért nem báboznak minden iskolában, hiszen a varázslat a gyermek előtt történik meg, s még akkor is élvezi, ha a bábut ő maga irányítja – fűzte hozzá a zsűri elnöke.

Az előadásokat követően szakmai megbeszélést tartottak a zsűri tagjai a bábcsoportokat vezető pedagógusoknak. Eközben a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt a Várkonyi iskolás tanító nénik vezetésével.

A program zárásaként minden résztvevő emléklappal és ajándékkal térhetett haza, s megegyeztek abban, hogy a bábjátékokat közösen folytatniuk kell, mert játszani jó!

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...