12.7 C
Cegléd
2024. október 4. péntek
spot_img

Az emberi aljasság határtalan

Feltettük magunkban a kérdést, hogy kerül az említett „célszerszám” erre a területre? Miután jobban körülnéztünk még többszöges deszkát találtunk, a fűben elrejtve, sorban.

Gondolom, mindenki sejti, hogy a deszkák nem véletlen kerültek oda. Azonnal felmerült bennünk a kérdés, hogy mi történik, ha ebbe nem egy gépjármű fut bele. Bízom benne, hogy a névtelen „mekkmester” is feltette magának ezeket a kérdéseket, és átgondolta tette lehetséges következményeit:

– erre a területre gyerekek járnak ki játszani, focizni, vagy csak szaladgálni egyet

– a területet kutyások látogatják naponta, azzal a feltételezéssel, hogy itt zavartalanul szaladgálhatnak négylábúik

– és nem utolsó sorban , a területen számos „vadon” élő állat él, őzek nyulak, és társaik

Amit nekünk okozott, és ez a fent felsoroltak után a lényegtelenebb része a történetnek:

– másnap munkába, illetve iskolába indulás előtt szembesülés azzal, hogy az a kerék nem fog gurulni…..

– 4 lyuk az abroncson = mínusz 4000 Ft + munkadíj a szakembernek

Kérem, ha a területet valaki kizárólag magáénak érzi, akkor próbálja más módon a lakosság tudtára adni, elkerülve ezzel a kellemetlenségeket mind a két félre nézve.

Tisztelettel:

S. Krisztina

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....

Vers a kerítésen

„Az a megtiszteltetés ért, hogy az én egyik versem...

Kitüntetés a horgász egyesületnek

A Ceglédi Horgász Egyesület arról számolt be, hogy „meglepetésszerűen...

Jelentős anyagi kár, könnyű sérülés

Szeptember 30-án, Nagykőrös lakott területén kívül a 441. sz....