21.1 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Csemő-Cegléd kerékpárút

Megállapodás született Csemő és Cegléd között a két települést összekötő kerékpárúttal kapcsolatban. A két önkormányzat közösen konzorciumban fog pályázni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázatára, amelynek felhívása 2016. februárban- márciusban várható. Erről mindkét település Képviselő-testülete támogató döntést hozott. – tette közzé Dr. Lakos Roland (képünkön) Csemő polgármestere.

„A VEKOP felhívása részleteiben még nem, de a legfontosabb célkitűzéseit illetően már ismert. Azok a projektek fognak előnyt élvezni és a kiválasztás során magasabb pontszámot kapni, amelyeknél az előkészítettség minél jobban teljesül. Már első szakaszban szeretnénk nyertes pályázatot benyújtani, ezért – Cegléd Város vezetésével közös egyetértésben – elindítjuk a tervezést, és a terveink szerint a felhívás megjelenésekor már engedélyes tervekkel rendelkezzünk.” – tette hozzá a Csemő első embere.


Kép: Most a Cegléd táblánál ér véget kerékpárút

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...