23.3 C
Cegléd
2026. július 23. csütörtök
spot_img

A Microsoft nagykövete

– Mi a feladatod, mint MSP?

– A Microsoft kínálja a fejlesztőknek az iparág egyik legtermékenyebb és legnagyobb fejlesztői felületét. Ők készítik a Windows-t, működtetik a Skype-ot, és gyártják az Xbox-ot. A mi feladatunk, hogy szerepet vállaljunk az “új” Microsoft üzenetének a nagyközönséghez történő eljuttatásában.

– Feladatunk a szervezés és tanítás. Online és offline technológiai eseményeket kell szerveznünk, ehhez saját magunknak kell kiépítenünk a kapcsolatrendszert, és megtalálni a hallgatóságot. Erre felkészítenek minket a tréningeken, de nem mondják meg nekünk, hogy mit csináljunk, viszont aki előáll egy jó ötlettel, egy jó előadás tervezettel, azt mindenben támogatják. Feladatunk még a tanulás és tájékoztatás. Abban kell segítenünk, hogy a környezetünk, saját intézményünk diákjai és tanárai a lehető legjobban ki tudják használni a Microsoft termékek, szolgáltatások és eszközök nyújtotta előnyöket.

– Milyen személyes hasznod származik abból, hogy részt vehetsz ebben a programban?

– A program a hazai diákok számára is elérhető, technológiai és készségfejlesztő tréningeket, szakmai támogatást, értékes kapcsolatokat és rendkívüli lehetőségeket kínál. Óriási lehetőségnek érzem, hogy a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő vállalatának képviseletében tevékenykedhetek, ami akár a jövőben egy sikeres belépő is lehet egy jó állás betöltéséhez. A Microsoft Magyarország olyan munkalehetőségeket kínál, amely túlmutat a hagyományos mérnöki munkán, marketing és értékesítés területén is számos tapasztalatot szerezhetek. Konkrétabb, kézzelfogható „haszna”, hogy MSDN és Office 365 szoftvercsomagelőfizetését is megkaptuk.

– Vannak-e már ötleteid, hogyan valósítod meg a feladatokat?

– Elsősorban a gimnáziumban informatika órákon tájékoztatom a társaimat a legújabb technikai eszközök használatáról, valamint a számukra is ingyenes szoftverekről. Mivel az előkészítők során sok nyolcadikos fordul meg a gimnáziumban, arra gondoltam, hogy nekik is szervezek tájékoztatókat.

– Hol szándékozol továbbtanulni?

– Az ELTE TTK-ra jelentkezem, végső célom a térinformatika. Úgy érzem, a gimnáziumban mindent megkaptam ahhoz, hogy valóra válhassanak az álmaim.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...