23.3 C
Cegléd
2025. szeptember 11. csütörtök
spot_img

Kistérségi bűnbandát fogtak a rendőrök

A házkutatások során a nyomozók több száz, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyat – köztük utánfutókat, aggregátorokat, láncfűrészeket, fűkaszákat, kerti traktorokat, elektronikai eszközöket, régiségeket és gépkocsikat – foglaltak le.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a 46 éves K. István örkényi és a 39 éves D. László tatárszentgyörgyi lakos 2015. április 24. és 2015. november 23. közötti időben Kecskemét, Kiskőrös, Kunszentmiklós, valamint Cegléd térségében közel 20 tanyára tört be és onnan több tízmillió forint értékben többnyire mezőgazdasági gépeket, kerti traktorokat és szerszámokat tulajdonított el. Három társuk előzetes megbeszélést követően aránytalanul alacsony áron vásárolta meg tőlük az eltulajdonított értékeket, illetve közreműködtek azok elrejtésében.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 46 éves örkényi férfit és D. Lászlót lopás bűntett, N. Ottó 36 éves örkényi, N. Mihály 32 éves ráckevei és J. László 40 éves táborfalvi lakost orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatta ki. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a férfiak előzetes letartóztatását.

Forrás és fotó: www.police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...