9.9 C
Cegléd
2026. április 17. péntek
spot_img

Megtelt a Kossuth Szálló

Ismét nagy érdeklődés mellett rendezték meg a „Miért hagytuk, hogy így legyen?” című beszélgetős estet a Kossuth Szálló dísztermében. A rendezvény – amely Dr. Ruttner György nevéhez kötődik – ezúttal is telt ház előtt zajlott, jelezve: Cegléden továbbra is erős az igény a civil alapú közéleti párbeszédre.

Az est első részében Schlanger András zenés, irodalmi és filozófiai elemekkel átszőtt előadása hangolta rá a közönséget a beszélgetésre. A második felvonás középpontjában a magyar értelmiség társadalmi felelőssége állt – múlt, jelen és jövő dimenzióiban.


A pódiumbeszélgetést Dr. Ruttner György vezette. A résztvevők között volt Pankotai Lili, aki kritikus, fiatalos nézőpontot képviselt, valamint Csintalan Sándor, aki sajátos, tapasztalt stílusában értékelte a közélet alakulását. A beszélgetéshez csatlakozott Telkes András is, aki egykori titkosszolgálati vezetőként osztotta meg gondolatait és tapasztalatait.

A résztvevők körében megfogalmazódott az igény, hogy a választások után is folytatódjanak a hasonló események, és a kezdeményezés továbbra is fontos fóruma maradjon a ceglédi közéleti párbeszédnek.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szemét gyulladt ki Abonyban

A lakosok a szemetelést és a hatóságok felelősségét vitatják Pető...

„Lépni sem lehet már Cegléden”

Cegléd egyik lakója hívta fel a figyelmet a város...

Kisfiút használtak fel a lopásra

A Ceglédi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más...

Új országgyűlési képviselő a kerületben

Új országgyűlési képviselője lesz a Cegléd központú Pest Vármegye...

Okosotthon-megoldások az egészség szolgálatában

Az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés az okosotthon-megoldások...