Ennek tudatában, Polgármester Úr megoldásra törekvő javaslatait is figyelembe véve, számolva azzal a ténnyel, hogy az ügy halasztást tovább már nem tűr,a következő javaslatot kérem a tisztelt testület,és Polgármester Úr elé terjeszteni,valamint elfogadásra javasolni,mely az első lépés lenne, az út problémájának megoldása érdekében,figyelembe véve a költséghatékonyságot is.
Polgármester Úr elmondása alapján,az út vízmentesítése közel 20 millió Ft-ot emésztene fel.A Morzsa Kft megkeresése után,az ügyvezetővel történt beszélgetésünk értelmében a kft.kihagyhatatlan lehetőséget kínált a probléma első lépéseinek megoldása érdekében.
Ennek értelmében vállalta az út menti padka eltávolítását,az árkok kitakarítását,szükség szerinti mélyítését,a bozót kiirtását,a szemét,valamint a föld elszállításával együtt, önköltségi áron.Annak figyelembe vételével,hogy például a Vidra utcai szakasz kiépítése 170 méternyi részen 4,5 millió forintba került,akft.12km-t vállalt mindösszesen méterenkénti 700Ft+ áfáért,tehát mindössze 8,4 millió Ft+ áfáért.Véleményem szerint ezzel a lehetőséggel kihagyhatatlan ajánlathoz jutottunk.” – tárta a nyilvánosság elé az előterjesztés szövegét a képviselő.