26.1 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Pest megye kiválóságait köszöntötték

 
Kitüntetést kapott a CTV egyik munkatársa is. A Pest megyében élők korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatásáért, Pest Megye Közgyűlésének és Önkormányzatának tevékenységét, eredményeit hitelesen bemutató munkájáért, Pest Megyei Médiadíjat adományoztak Kiszel Péter, a Ceglédi Városi Televízió gyártásvezetője részére.
 
Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 356 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították.
A megye közösségi ünnepén adják át a megyei kitüntető díjakat – elismerve a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket; s ekkor kerül átadásra a Pest Megye Díszpolgára cím is.
Az idei ünnepséget Vitályos Eszter, az Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára nyitotta meg. Elmondta, hogy mint Pest megyei lakos a mindennapokban is látja azokat ez értékeket, amiket a díjazottak képviselnek. Kitért az önálló Pest megye régióra is, kifejezve reményét, hogy mind a 187 település számára ideális megoldás lesz a fővárostól való elválás.
 
„A Megyenap az az esemény, amikor a 187 város és község, és a határon túlról érkezett barátaink együtt vannak. Együtt olyan számban és egységben, ami méltó a nagy nemzedékek örökségéhez. Ezek azok a pillanatok, amikor a nagyobb közösség megmutatja az erejét és a lendületét, ami átsegített minket a legnehezebb éveken – és átsegít ma is, hogy szembenézzünk a jelen és a jövő kihívásaival.” – kezdte beszédét Szabó István, a közgyűlés elnöke. A megye sokszínűségéről, kreativitásáról, erejéről is megemlékezett, majd köszöntőjét azzal zárta, hogy „érdemes építeni Pest megyét és érdemes összefogni érte, mert együtt igenis képesek vagyunk a csodára.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...