8.1 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Időben érkezett a segítség

A Nagykátai Rendőrkapitányság Tápiószecsői Rendőrőrs és a Sülysápi Rendőrőrs körzeti megbízottai 2015. december 8-án 14 óra körüli időben megjelentek a Sülysáp és Mende közötti vasúti pályán, mivel bejelentés érkezett arról, hogy a sínek között egy férfi sétál. Mivel a helyszínt gépkocsival nem lehetett jól megközelíteni, ezért a rendőrök gyalog indultak a bejelentésben szereplő személy keresésére, akit kb. 10 perc elteltével pillantottak meg. A férfi még túl nagy távolságra volt a körzeti megbízottaktól, akik így nem tudták vele felvenni a kapcsolatot. A két rendőr ezért futni kezdett a sínek között, mivel észrevették, hogy egy vonat közeledik feléjük. A 76 éves mendei lakos ekkor már a sínen feküdt, így a közvetlen életveszélyre tekintettel a körzeti megbízottak a karjánál fogva biztonságos helyre húzták a bácsit. A férfi ezután elmondta a rendőröknek, hogy busszal érkezett Sülysápra és úgy gondolta, hogy a sínek mentén fog hazasétálni Mendére, mert így biztosan nem téved el. Azonban rosszul mérte fel a két település között lévő távolságot és elfáradt, ezért esett össze. A rendőrök az idős férfit a szolgálati gépkocsihoz kísérték és otthonába szállították. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...