6.7 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Védett nagykőrösi tisztást tett tönkre

Védett nagykőrösi tisztást tett tönkre egy fakitermelő. A Nagykőrösi Járási Ügyészség a Natura 2000 terület jelentős károsodását, megsemmisülését okozva elkövetett természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fakitermelés során egy védett tisztást károsított meg Nagykőrösön.

A bűnügy vádlottja fakitermeléssel foglakozik. 2014 áprilisában arra kapott megbízást, hogy Nagykőrös térségében nemesnyárfát termeljen ki. A férfi brigádot szervezett, a fákat kivágták, majd a rönköket traktorral egy tisztásra húzták, méretre vágták, tárolták.

Ez a tisztás 2013 őszétől a Natura 2000 hálózatához tartozó európai jelentőségű természeti terület, ahol védett állatok, növények élnek. Az ott védett növények közül a tartós szegfű egy példányának pénzben kifejezett értéke 250.000 Ft. A terület védett jellegét tábla jelzi. A vádlott látta ugyan a táblát, ennek ellenére a fák felvágására, tárolására ebből a területből mintegy 600 négyzetmétert használt. Természetjárók észlelték, hogy a védett területen fakitermelők munkálkodnak. Ezt jelezték a területet gondozó nemzeti park igazgatóságának. Az igazgatóság felszólította a vádlottat, hogy szállítsa el a fát a tisztásról. A férfi ugyan elszállíttatta a fát a területről, de ezt 240 mázsás darus tehergépkocsival tette, így a rakodás és a fordulás során további 700 négyzetméter terület károsodott.

A tisztáson a cselekmény elkövetése után gyomosodás indult el, a védett élőhely és a fokozottan védett növények megsemmisültek, a homoki gyep élővilága megszűnt.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...