25 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Tartozását követelte

R. Mihály és a sértett még ugyanezen a napon, 14 óra 30 perc körüli időben ismét találkozott egymással a városban. A 35 éves férfi a sértetett ekkor – annak akarata ellenére – beültette az autójába és a megfélemlített férfi lakcímére hajtott azzal a céllal, hogy ott R. Mihály a követelt összegnek megfelelő értékben használati tárgyakat, műszaki cikkeket pakol össze. A gyanúsított a lakásból végül egy mosógépet, egy televíziót, egy DVD lejátszót, 100 darab írott CD lemezt és további műszaki cikkeket vitt el, de a sértettnek azt mondta, hogy ezzel még nem egyenlítette ki a tartozását, hanem azt 2016. január 8-án kell kifizetnie.

A sértett másnap feljelentést tett az Abonyi Rendőrőrsön, amelyet követően – 2015. december 25-én 21 óra 40 perckor – R. Mihályt az abonyi rendőrök a lakcímén elfogták és előállították. A férfi lakásán tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták a sértett lakásából elvitt tárgyak egy részét.

A nyomozók a 35 éves helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. december 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.

A gyanúsított ellen a további eljárást – fogva tartása mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

VIDEÓ ITT…

Forrás: police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...