14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nincs Cegléden új lakás

– Milyen négyzetméter árak várhatók átlagosan?

– Eddig Cegléden az új építésű ingatlanok ára 200 ezer forint + áfa körül mozgott, de most az áfatartalom 27-ről 5 %-ra csökkent. Valószínűleg a négyzetméter árak emelkedni fognak, különösen a belvárosi ingatlanok esetében.

– Az új lehetőség milyen a hatással lehet a használt lakások piacára?

– Nem gondolom, hogy jelentős árcsökkenés indulna be. Budapesten, ahol tömegével épülnek társasházi lakások, így sok használt ingatlan kerül majd a piacra, ott el tudok képzelni kis árcsökkenést, de Cegléden nem. A most kezdődő építkezések, kb. két év múlva fejeződnek be, tehát én arra számítok, hogy 2016-ban inkább kicsit nőni fognak a lakásárak Cegléden.

– Milyen gyakori kérdéssel fordulnak az irodához az érdeklődők?

– Elsősorban azzal, mikor lehet legkorábban igényelni a CSOK-ot és az ingatlankínálat kérdésével. Az új támogatási formát a már jelenleg is háromgyermekes családoknak mindenképpen ajánljuk. Úgy gondolom, elég nagy rizikó van abban, ha valaki akár gyermektelenül, előre bevállal három gyereket. Ha ugyanis valamilyen okból mégsem „jön össze”, akkor borsos áron kell visszafizetni a támogatást. Mivel rengeteg családot érint Cegléden ez az új lehetőség, úgy gondolom hamarosan beindulnak az építési vállalkozók és nagyobb méretű társasházi lakásokat fognak építeni, amelyeket már „papíron” le lehet kötni és igénybe lehet majd venni rájuk az otthonteremtési támogatást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...