6.7 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Csaló „rokonok”

A Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén ezt követően – 2015. december 28-án és december 29-én – két alkalommal kíséreltek meg elkövetni a fenti módszerrel csalást, azonban a sértettek gyanút fogtak, illetve közölték a telefonálóval, hogy semmilyen értékük nincs, ezért károkozás nem történt. Az ismeretlen tettes mindkét alkalommal a késő délutáni órákban – 18 óra után – telefonált és a feljelentők unokájának adta ki magát.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén – így például Érden is – az elmúlt időszakban több olyan csalást követtek el vagy kíséreltek meg elkövetni ismeretlenek, ahol valamilyen rokonnak adták ki magukat és egy velük történt eseményre, például balesetre hivatkozva készpénzt vagy ékszert kértek a főként idős sértettektől. Ezt az elkövetési módszert leginkább a kevés hozzátartozóval rendelkező, egyedül élő időseknél alkalmazzák a csalók. Sokszor még néhány részletet is ismernek a hivatkozott személy magánéletéből, így a meséjüket még hihetőbb köntösbe tudják bujtatni.

Nem lehet elégszer figyelmeztetni a lakosságot a rafinált csalók fejlett módszereire.

Az ilyen, vagy ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az alábbiakat javasoljuk:

  • Tartsák rendszeresen a kapcsolatot időskorú hozzátartozójukkal!
  • Tájékoztassák őket arról, ha elutaznak, hogy ne lehessen mondvacsinált indokokkal megtéveszteni őket!
  • Nyomatékosan, többször figyelmeztessék őket a fenti esetekhez hasonló elkövetési módszerre. Tanítsák meg nekik, hogy ha ismeretlen számról keresik őket hozzátartozóra hivatkozva, akkor először ellenőrizzék le a történetet a hivatkozott rokonnál az általuk ismert számon!
  • Tudatosítsák bennük, hogy ne álljanak szóba idegenekkel még akkor sem, ha egyébként jó szándékúnak, kedvesnek tűnnek.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak vagy megpróbálják Önöket vagy hozzátartozójukat a fenti, vagy ahhoz hasonló módszerrel becsapni, akkor azonnal értesítsék a rendőrséget a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

(A kép illusztráció)

Forrás: police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...