15.1 C
Cegléd
2024. október 6. vasárnap
spot_img

Ketten őrizetben

 
ELŐZMÉNYEK A BLIKK.HU-RÓL:
 
Brutális kegyetlenséggel agyonvertek egy 90 éves embert a Pest megyei településen – tudta meg a Blikk. A köztiszteletben álló H. Györgynek vélhetően azért kellett meghalnia, mert támadóinak nem akarta egykönnyen elárulni, hol tartja a pénzét. Az elmúlt pár hónapban Pest megyében ez a harmadik idős emberek ellen elkövetett rablógyilkosság.

H. György halála felkavarta a ceglédi járásban fekvő falut. Futótűzként terjedt a hír, hogy az idős embert agyonverték, és megkínozták, hogy elmondja, hol tartja a megtakarításait.

– Az egyik szomszéd látta, hogy csütörtökön Gyuri bácsi nem takarította el a háza előtt a havat. Ez már mindenkinek gyanús volt, mert az öreg rendben tartott mindent. Hajlott kora ellenére nagyon fitt volt, minden reggelt azzal indított, hogy elment a kocsmába egy rumos kávéra. Vasárnap pedig ki nem hagyta volna a templomot, igazi hívő embert volt – mondta az egyik helybeli, aki azt is elárulta: szombat délben fia találta meg Gyuri bácsi holttestét a csemői házban.

A fiú ugyanis mindig ezen a napon látogatta meg édesapját. Azonnal értesítette a rendőröket, akik még hétfőn délelőtt is helyszíneltek a területen.

– Volt itt sok betörés, de ilyen kegyetlenséget még nem éltünk át. Biztos, hogy kinézték már korábban maguknak Gyurit, mert itt sok az öreg, mégis hozzá mentek be. Még nem jöttünk rá, ki adhatta a tippet a támadóknak – tárta szét a kezét az egyik szomszéd.

Egymilliós vérdíj

Azt ugyan még vizsgálják, hogy a Pest megyei három támadás összefügg-e, az azonban biztos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó egy-egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a két korábbi esetben.

A pénz a tettes személyét, a bűncselekmény körülményeit érintő pontos, érdemi információval rendelkezőnek fizethető ki. A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik. A mostani esetben lapunk kérdésére annyit feleltek: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....