11.1 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Cserép-töredék

Zakar József ceglédi (Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár Galériája) és budapesti (Museion No. 1 Galéria) Képzeletbeli utazásaim című tárlatán olyan szokatlan égetett agyagtárgyak is szerepeltek, melyek leginkább leomolt várak alapjaira, középkori templomok – a történelem során többször átépített- falainak csonkjaira emlékeztettek. Csak emlékeztettek, hiszen a rombolás és az enyészet inkább véletlenszerű formákat hozott létre. József munkáin a tervszerűség és kiegyensúlyozottság még a végletesen aszimmetrikus plasztikákon is nyilvánvaló volt. Ezáltal nem a roncsoltság, hanem a befejezettség érzetét keltették, annak megbonthatatlan nyugalmával és erejével. Hozzájárul ehhez a kézzel mintázott, saját receptúrájú színezett anyagainak rusztikussága is. Elbizonytalanodok, hogy ezeket kézzel készítette, vagy segédeszközt használt. Úgy, mint a CAE képzőművészeinek decemberi tárlatán szereplő Híd című, speciális betonból és agyagból készített munkáján, ahol az öntésnek is jutott szerep. Lehet, hogy a következő években csak cement és a kőzúzalék marad képzeletbeli utazásainak vár-élményéből?

Mindezt megtudhatjuk a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium rajztermében 29-én, pénteken este 17.30 kor Zakar József keramikusművész előadásán, melyen a CAE képzőművész szekciójának Benedek Péter Rajzköre vendége lesz!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...