12.7 C
Cegléd
2024. október 4. péntek
spot_img

Felvételi „matematikázás”

A középfokú oktatási intézményekbe történő felvételi eredményeket az iskolákban múlt héten tudhatták meg a szülők, diákok. A napokban pedig postára adják az iskolák a felvételi jelentkezési lapokat is. Arra a válaszra azonban, hogy az elért pontszám mire elég, és hogy a diák a választott helyre be tud-e kerülni, még márciusig várni kell, így aztán sok családban a szülők és gyerekek a vacsoraasztalnál „matematikáznak”. A sötétben tapogatózáshoz az is hozzájárul, hogy országos szinten sem nagyon hoznak nyilvánosságra még átlagos eredményeket sem az iskolák, pedig a szülők a legkisebb információmorzsára is lecsapnának. Egy budapesti gimnázium írta meg egyedül, hogy náluk az előző évekhez képest milyen átlagos pontszámokat értek el a felvételizők. A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium rendelkezésünkre bocsátott olyan adatokat, melyekből további muníciót meríthetünk az esélylatolgatáshoz. Az információkat ezúton is köszönjük!

– A táblázatunkból kiderül, hogy tavaly lényegesen jobbak voltak az átlagos eredmények. – tájékoztatott Volter Etelka, igazgatóhelyettes. – A nyolcosztályos képzésre jelentkezőknél magyarból majd 10 pont, de matematikából is öt pontos a differencia. A nagyoknál a mateknál van nagyobb különbség. A negyedikeseknél 96 fő írt felvételit (a póttal együtt), itt magyarból 43, matematikából 46 pontos volt a legjobb, az összpontszám pedig 19 és 86 közé esik. 5 fő ért el 80 vagy afölötti pontszámot, 70 és 80 pont között pedig 12 fő. A „kicsiknél” jellemzően, akik nálunk írják a felvételit, ide jelentkeznek, egy-két máshol író jelenhet még meg a listában. Az írásbeli pontok alapján viszont még nem lehet jóslásokba bocsátkozni, mert a hozott pontok és a szóbeli eredménye is hozzájárul a végeredményhez.

A „nagyoknál” 203 fő írta meg a póttal együtt a felvételit a gimnáziumban, 6 és 88 pont között oszlik meg az összpontszámuk. Magyarból 48, matekból 45 pontos lett a legjobb.

3 fő ért el 80 vagy afölötti eredményt, 70 és 80 pont között 20 fő. Az 50 pont felettieket elég jónak tekinthetjük. Itt a nyolcadik osztályosoknál is tudni kell, hogy akik nálunk írták a felvételit, nem mindenki ide akar jelentkezni, de olyan is jelentkezik majd hozzánk, aki máshol írta. A megírás helyszínének ugyanis nincs jelentősége. Sokan azért választják egyik vagy másik iskolát, mert közelebb van, vagy a barátok együtt mennek. Mivel mindenki több helyre is beadhatja a jelentkezését, így a most elért pontokból nem lehet megmondani, hogy a felvételivel és a hozott pontokkal összesített rangsorban hányadik helyre kerül a tanuló.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....

Vers a kerítésen

„Az a megtiszteltetés ért, hogy az én egyik versem...

Kitüntetés a horgász egyesületnek

A Ceglédi Horgász Egyesület arról számolt be, hogy „meglepetésszerűen...

Jelentős anyagi kár, könnyű sérülés

Szeptember 30-án, Nagykőrös lakott területén kívül a 441. sz....