26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

A pillanatnyi helyzet maga a katasztrófa

Tisztelt Szerkesztőség! Mostanában sok szó esett a nemrégen kialakított körforgalomról a Kossuth Ferenc utca és a Pesti út kereszteződésében. Így a város közepének közlekedése igencsak félresikerült. Most ugyanis van másfél körforgalmunk.

Az egyik az említett hely, a másik, ami csak fél, a Kossuth tér. Ha valaki a Kőrösi út felől az Árpád utcában akarja tovább folytatni az útját, körül kell neki járni a Kossuth teret, teljesen feleslegesen és ezzel csak megnöveli a kicsire sikerült új körforgalmat. Sokkal helyesebbnek tartanám, ha a Kőrösi útról egyenesen tovább lehetne haladni és az így kialakult közlekedési helyzetet elsőbbségadással, vagy jobbkéz szabállyal meg lehetne oldani. Ebben az esetben nem kellene ezeknek a közlekedőknek végigmenni a piac melletti útszakaszon sem. A közlekedés sokkal gördülékenyebb lenne.

Mivel közel 60 éve mindennapos résztvevője vagyok a ceglédi közlekedésnek, és a közlekedés mindig is érdekelt, talán elfogadható a véleményem. Itt említem meg, hogy én már akkor is közlekedtem a Széchenyi úton, amikor még nem volt szilárd burkolatú. Majd először kockakő burkolatot kapott később pedig, kb. 40 éve kialakult a mai helyzet a Béke tér forgalmi kialakításával együtt.

Na, a Béke tér a pillanatnyi helyzet szerint maga a katasztrófa. Ott, szinte napirenden történnek kisebb-nagyobb koccanások, olykor komolyabb balesetek. Ha valahol, hát itt kellene egy körforgalom a közlekedés biztonsága érdekében. A sávok szűkek, két kamion nem fér el egymás mellett anélkül, hogy ne venné igénybe a mellette lévő sávot is, ami szintén balesetveszélyes. Ha valaki kiszámolná, hogy a biztosítók itt már mennyi pénzt kifizettek, azt hiszem, hogy abból bőven kihozható lenne a körforgalom kialakításának költsége. Persze tudom, hogy ez nem így történik, de meg kellene célozni ezt a megoldást.

Dr. Rátonyi Dénes


Kép: Torlódás a Béke téren egy baleset után

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...