18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

10 milliót spórolunk

A tavaly lefolytatott sikeres gázbeszerzést követően, Cegléd Önkormányzata a Ceglédi Városfejlesztési Kft. kezdeményezésével megvalósult villamosenergia-beszerzéssel, közel 10 millió forintot takaríthat meg a 2016. január elsejével kezdődő két éves időszak alatt. A korábbi időszakhoz képest megközelítőleg 16 százalékos megtakarítást úgy sikerült elérni, hogy a város valamennyi közintézményét, gazdasági társaságainak összes telephelyét, valamint teljes közvilágítási rendszerét csatlakoztatta egy tizenöt önkormányzatot magában foglaló beszerzési csoporthoz. „Bizonyos fogyasztás felett már adott a lehetőség a kereskedők versenyeztetésére a villamosenergia-piacon is.

Akár földgázról, akár áramról van szó, az energia egyöntetű, homogén termék, így jól versenyeztethető. Az ideális, központosított létesítménygazdálkodás része a költségek ilyen módon történő kordában tartása is. A közbeszerzés nyertese ezúttal az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. lett. A megtakarított összeget az önkormányzat a korábban meghirdetett irányvonalnak megfelelően elsősorban energetikai célú intézményi felújításra fordítja.” – mondta el Szebeni Dávid, a Ceglédi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője. A kedvező tapasztalatok alapján a városvezetés jelenleg a telekommunikáció területén készíti elő egy hasonló beszerzés lehetőségét.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...