20 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

Zöld rendszám

Ahhoz, hogy a zöld rendszám kiváltását el tudjuk indítani, a forgalomba helyezéskor a közlekedési hatóságnál egy műszaki adatlapot kell igényelni az időszakos vizsga során, vagy pedig egy különálló szemle alapján. Ezt az adatlapot szükséges bemutatni az okmányirodai ügyintézés során, mivel ez igazolja, hogy a gépjármű megfelel a zöld rendszám kiadási feltételeinek. Az eltérő színkombináció bevezetését az indokolta, hogy így a könnyebben meg lehet különböztetni a hagyományos hajtással rendelkező autóktól.

Ezen felül többféle kedvezményt tudnak majd a későbbiekben igénybe venni ezeknek gépjárműveknek a tulajdonosai. A tervek között szerepel az ingyenes parkolás, a buszsávok használata, valamint további lehetőségek, elsősorban adókedvezmények. Ezek ösztönzőleg hatnának arra, hogy a jelenleg drága technológiához olcsóbban lehessen hozzájutni és így segítené ezeknek a járműveknek az elterjedését. Ez a számokban is kifejezhető terv azt jelenti, hogy hazánkban 2020-ig a forgalomban részt vevő autók 1,5  %-a elektromos, illetve hibrid jármű lehet. A fővárosban jelenleg több ponton van kiépítve elektromos töltőhálózat, ahol a külön színnel kiemelt parkolóhelyen a töltés ideje alatt ingyen parkolhatnak a gépkocsik.

Nyíri Tibor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...