12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

Köz-tér-rajz

Kiülni, alkotni, érezni a szellő simogatását, sikerrel megörökíteni egy szép fát, tájat-jó. Lerajzolni legszebb épületeinket-izzasztó és nehéz. Persze tanulságos.

Igényt kelt bennünk, hogy megértsük és tanuljuk a térábrázolás mesterségét. Még arra is rávesz, hogy „kockológiai” feladatokat oldjunk meg, tanulmányozzuk a műszaki rajzok típusait. A három nézetből készült, szerkesztéssel ábrázoló vetületi rajzot és a térbeli és mégis műszaki ábrázolást, az axonometriát is érdemes megtanulni, hogy aztán „bevállalhassuk” a fenti kemény feladatot. Mikor ezeket tudjuk, már nem is olyan lehetetlen lakóházakat teremteni a semmiből, csodás pályákat, virtuális középületeket, utakat kreálni. Kiegészíteni a hiányzó térbeli részleteket vonalzóval, körzővel, rotring-ceruzával, kihúzni fekete tűfilccel, maga a varázslat.

Most már bízunk magunkban: jöhet a Bíróság új épülete, a Városháza, a Mozi, a Művelődési Központ és Könyvtár, a templomok,  az iskolák.  Kívülről nehezebben, de belülről már egyszerűbben, több sikerrel készülnek a munkák. Sok-sok szép vonalas, színes, mesés és valóságos alkotás, a tanév első félévének gyümölcse. Mindez megtekinthető március 11-e, csütörtöktől a ceglédi Uránia Mozi előcsarnokában a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola kiállításán. A Közéletünk ceglédi színterei címet kapta a tárlat, melyet Pap Zsolt és Dr. Mihálka Györgyné bevezetője után Illyés Marianna, városunk főépítésze nyitott meg, főként általános iskolás tehetségek munkáit tárja a város közönsége elé.

 Naponta 15.30-tól bárki megtekintheti, aki Rákóczi úton jár Máté Bálintné, Oldal Lászlóné, Szász Lídia Sára és e cikk írója csoportjának műveit. Esetleg jegyet válthat a megyénk déli részén kuriózumnak számító, egyfunkciós-hagyományos filmszínház valamely előadására. A kép és hangminőség európai színvonalú, a műsor bármikor elérhető interneten, szolid árakon. Aztán megint itt a jó tavaszi idő…

Rónai Gábor 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....