12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

Cegléden először – Élőadás tévében és interneten

– Mintha ezek nem kaptak volna kellő publicitást.

– Ez így van. A Club Tv kis létszámmal dolgozik. Mire előteremtjük a technikai feltételeket, szinte már el is múlik az esemény.

– A mostani beszélgetésünket egy újabb mérföldkő indokolja.

– Igen, hiszen most először láthattak élő közvetítést egy ceglédi eseményről a Club Tv nézői egyidejűleg interneten és kábelen.

– Milyen speciális technikát igényelt a gimnázium tornaterméből megvalósított élő televíziós és internetes adás?

– Az élő közvetítés kivitelezéséhez sok ember munkájára és számos műszaki eszközre volt szükségünk. A minél látványosabb képi világ érdekében négy kamerát használtunk, így több nézőpontból is meg tudtuk mutatni az eseményt. A fiúöltözőbe szereltük be a számítógépekből, kép- és hangkeverőkből, valamint monitorokból álló műszaki rendszerünket. Innen vezényelte a közvetítést az adásrendező és a képvágó: ők döntöttek arról, hogy mikor melyik kamera képe kerüljön adásba, valamint irányították az operatőrök munkáját, akik a fülhallgatójukon keresztül hallották az instrukciókat.

A műsort az iskola épületére felszerelt mikrohullámú átjátszó antennánk segítségével továbbítottuk a kábeltévé hálózatra, valamint a nagy érdeklődésre tekintettel – kísérleti jelleggel – az internetre. Az internetes közvetítés az InfoCegled.hu oldalon volt követhető, a több száz néző kiszolgálását egy nagy sávszélességű internetkapcsolattal rendelkező szerver végezte.

– Gondolom, ezt a rendkívüli eseményt sokan támogatták.

– Rosszul gondolod.

– Kértél anyagi segítséget az élő külső közvetítés feltételeinek megteremtéséhez a várostól?

– Igen, tavaly júliusban próbálkoztam, e-mailben kértem segítséget és többször szóban is felhoztam az óhajomat, ám egyelőre nem jött be. Pedig nem pénzt, hanem lehetőséget kértem egy antenna felállítására (saját költségünkre) a városháza tetejére, amely lehetővé tenné bármelyik városi esemény közvetítését. Türelmesen várjuk a választ, immár nyolc hónapja.

– A mostani közvetítés mégis létrejött. Ez kiknek köszönhető?

– Az adást a ceglédi kultúráért elkötelezett magánszemélyek támogatták. Nevük és logójuk meg is jelent az adásban. A legnagyobb segítőink azonban elsősorban a saját munkatársaink voltak.

– Kit emelne ki közülük?

– Bár mindegyik kolléga dicséretet érdemel, de Koltai Zoltánt kiemelném, aki közel tíz éve, hogy a Club Tv csapatába került. Most már végzett villamosmérnök, aki nélkül talán már nem is működnénk. Bátran mondhatom, hogy közel, s távol nincs még egy olyan szakember, mint Koltai Zoltán. Bármilyen a feladatot megold; hihetetlenül nyugodt, precíz, lelkiismeretes. A mostani közvetítésben megtapasztaltam, hogy adásrendezőként “utálatosan” profi, de instrukcióival menet közben dob egy-egy „jutalomfalatot” az operatőröknek is. Hálás vagyok, hogy engedve feleségemnek unszolásának – akinek Zotya a tanítványa volt a közgázban – elhívtam a Club Tv-be dolgozni. Örülök, hogy munkatársamnak tekinthetem.

– Kapott már valamelyik kollégád bármilyen elismerést?

– Ez csak természetes. A parlamenti képviselőnk szokta szellemesen mondani: „Bandikám becsüljétek meg magatokat, mert ezt más úgysem teszi meg helyettetek.” Ezt megfogadva, 2014 szeptemberében, a Club Tv fennállásának 16. évfordulóján, régi és jelenlegi munkatársaink jelenlétében kitüntettem Süveges Andrásné, Plesovszki Juliannát a “Pro urbe e pro culture” díjjal és a vele járó pénzjutalommal.

– Pénzzel?

– Igen pénzzel. A hivatalos támogatás duplájával örvendeztettem meg kedves munkatársamat, a feleségemet. Ez konkrétan két nulla volt.

Kőhalmi Dezső

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....