4.1 C
Cegléd
2025. december 24. szerda
spot_img

Bántalmazták a házigazdát

Születésnapi bulinak indult, de hangoskodásba, súlyos testi sértésbe fulladt. Három ceglédi férfi meglátogatta közös ismerősüket, hogy felköszöntsék őt. Éjfél előtt nem sokkal az ünnepelt felszólította őket, hogy menjenek haza, mert a háznál lévő gyerekek már alszanak. Ekkor a három férfi elindult ugyan, de kis idő múlva visszafordultak és a kapu előtt hangoskodni kezdtek, szidalmazták a sértettet. Ezt követően a gyanúsítottak a szomszéd és a sértett kerítését is elkezdték rongálni, majd a leszaggatott darabokat bedobálták az udvarra, illetve a szomszéd udvaráról különböző szerszámokat vettek magukhoz és azokat is átdobálták a kerítésen. A szerszámok közül egy ásónyél eltalálta a sértett bal alkarját, mely ennek következtében eltört.

A bedobált tárgyak több helyen eltaláltak egy, a házban tartózkodó másik férfit is, aki ennek következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérüléseket szenvedett.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat garázdaság bűntett,  valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Zsolt 21 éves,  L. Ferenc 19 éves ceglédi lakosok és 17 éves társuk ellen.

A ceglédi rendőrök a három férfit rövid időn belül elfogták, előállították és a nyomozók mindhármójukat gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Vargáné Hugyi Hajnalka – A kép illusztráció 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...