Pedagógus életem egyik tapasztalata, hogy a mai gyerekek jobban figyelnek kortársaikra, mint ránk, felnőttekre. Mi pedig akkor tudjuk érdeklődésüket az általunk fontosnak tartott célra irányítani, ha abban személyes élményeink is benne vannak, tehát, ha a „bőrünkre megy” a dolog.
Ez lehetne probléma is, de a katolikus általános iskola lelki napjain inkább mindig nagyon mély, esetenként megrendítő, érzelmi hálót megpendítő alkalmakra kerül sor.
A három helyszínen mozgó események közül nekem a LiFT (Turai Dénes hitoktató kollégám csapata) pantomim előadásában volt szerencsém segítőként kicsit részt venni.
A bűnbeesés, az isteni szeretettől való elszakadás, Krisztus önként vállalt áldozata, az örök szeretetbe visszahívó Fiú és az ember kapcsolata – ennek ábrázolása, kifejezése mozgással, szavak nélkül- felnőtteknek is nagy feladat.
Hátborzongatóan szép pillanatokat éltünk át, valóban néma csendben, feszült figyelemmel követve ezeknek az 5., 6., 7. osztályos fiúknak és lányoknak a mozdulatait, arcjátékát. Példamutató volt, hogy felvállalták lényüknek azt a részét a kortárs csoportok előtt, mely nem mindig kíméletes a kritikáiban.
Hiszem, hogy a húsvéti előkészülethez hozzá tudtak tenni, a szív mélységébe juttatva valami fontosat. Ha nem így lenne, nem tudta volna egyszerre közel 100 gyerek egyetlen óriási körben, egymás kezét fogva tanáraikkal együtt imádkozni az imát, amit Jézus Krisztus tanított nekünk. Mi Atyánk, áldásodat kérjük minden diákunkra, szüleikre, pedagógusainkra!
Tóth Péter Lászlóné Zsuzsika
